A járvány eszébe juttatta a szakiknak, hogy fényévekkel vagyunk lemaradva Nyugat-Európától.
Eltelt 20 év a 21. századból mire hazánk rájött: kicsit ciki, hogy még mindig annyit állunk sorban a hivatalokban, mint a kommunizmus idején. Bár szinte semmi nincs digitalizálva, hogy online is el tudjuk intézni az ügyeinket, azért természetesen Román Digitalizálási Hatóság már létezik.
Az ember azt várná, hogy a Román Digitalizálási Hatóság dolga az lenne, hogy digitalizáljon, hogy a későbbiekben ne kelljen egy szaros papírért 5 különböző állami hivatalban sorban állni, hogy aztán kiderüljön: elfelejtettük a sínes doszárt, ami nélkül a néni az ablakban szóba se áll velünk.
De nem. :(
Hogy eddig mi volt a Román Digitalizálási Hatóság dolga, azt nem tudni, de a Román Digitalizálási Hatóság most létrehozta a Digitalizálási Nemzeti Tanácsot, aminek elvileg már tényleg az lesz a dolga, hogy digitalizáljon.
Na ez már hazai tempó.
Persze nem közvetlenül a Digitalizálási Nemzeti Tanács fog digitalizálni, de nem ám, hanem bevonnak külsősöket is, akik elvégzik majd a munka érdemi részét, mert a hatóság és a tanács borzasztóan el van foglalva – nem tudni mivel.
A külsősök ez esetben például a Transilvania IT Cluster nevű cég és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem. Előbbi igazgatója, Bianca Muntean elmondta, először is szükség lesz egy nemzeti stratégiára a mesterséges intelligencia területén, és persze fel kell térképezni az EU-s forrásokat is, amelyek lehívhatók a cél érdekében. Aztán persze lesz egy csomó probléma a hazai állami intézmények közötti átjárhatóság megteremtésével.
Na igen, azzal lesz.
Dan Lazăr, a BBTE rektorhelyettese elmondta, egyetemük már korábban lehetővé tette a diákok számára például a tandíjak befizetését a ghișeul.ro oldalon keresztül, de szívesen részt vesznek a nagy nemzeti digitalizálásban kutatási, fejlesztési oldalon is.
Reméljük, a nagy nemzeti digitalizálás nem tart majd annyi ideig, mint az autópályák megépítése, mert akkor az internet kimegy a divatból, mire kész lesz.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.