Két szavazaton múlt, de mégsem ment át a szenátuson.
Mindössze két szavazaton múlt, de végül is nem sikerült átvinni a szenátuson a védettségi igazolványt a munkahelyen is kötelezővé tévő törvénytervezetet. A kezdeményezést a PNL az USR és az RMDSZ honatyái támogatták, pár hiányzó miatt viszont a minimálisan szükséges 69 helyett csak 67 igen szavazatot kapott, miközben 60-an – a PSD és az AUR szenátorai – ellene szavaztak.
Ez persze csak az első forduló volt az oltásellenesek kriptonitjának számító tervezet történetében, a döntő kamara ugyanis a képviselőház lesz. Ott is nagy cirkuszokra lehet számítani, hiszen a szenátus szerdai ülésén is volt egy kis fesztivál. A munkát közismerten mindig a populista végén megfogó PSD-től például maga Adrian Streinu-Cercel orvosprofesszor szólalt fel, aki (a populizmus jegyében) diszkriminációt kiáltott. Igen, az az Adrian Streinu-Cercel orvosprofesszor úr, aki tavaly ilyenkor még gettóba záratta volna az idős embereket, hogy megvédje őket a vírustól – az biztos nem lett volna diszkrimináció.
Az AUR-tól Claudiu Târziu már egyenesen konteószagú baromságokat magyarázott a pulpitusról, hiszen az oltásellenesek egyik kedvenc mantrájához, a „kísérleti vakcina” kifejezéshez nyúlt (értsd: ezt mondta a szájával), és arra is sietett emlékeztetni, hogy oltottak is meghalnak a járványban. (Azt elfelejtette hozzátenni, hogy jóval kisebb arányban, de na.) Ja és diktatúrát és sztálinizmust emlegetett.
Erre jött az AUR-ból is kipenderített hisztiamazon, a fekete öves vérgyalázó, az oltatásellenesek hivatalos román hangja (aki rossz nyelvek szerint titokban már rég beoltotta magát), Diana Șoșoacă, akinek viszont éppen a hitlerizmus jutott az eszébe, hiszen szerinte csak a zsidóknak kellett annak idején okmányt felmutatniuk az élelmiszerboltokba való belépés előtt – mire ki is kapcsolták a mikrofonját.
A törvénytervezet egyébként nem finomkodik, előírja hogy az állami és a magánszféra alkalmazottai is csak zöld igazolással – oltási igazolás, a betegségen való átesést igazoló okmány, illetve friss negatív teszteredmény alapján – léphessenek be a munkahelyükre. Ennek hiányában a munkáltató 30 napra felfüggesztheti az alkalmazottat, aki ez idő alatt fizetésre sem jogosult, majd a 30 nap elteltével akár a munkaviszonyát is megszüntetheti.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.