// 2026. november 7., szombat // Rezso

Elözönlötték a hegyeket a kocatúrázók, a hegyimentők őszinte örömére

// HIRDETÉS

Az igazi faszagyerekek meztelen felsőtesttel indultak útnak a hóban.

A román nemzeti ünnep, a Szent András nap és a hétvége összeolvadásából létrejött ötnapos minivakáció egyik következménye, hogy a Kárpátokban jelentősen megnőtt a túrázók és bóklászók száma, akiknek jó része persze nem megfelelő felszereléssel vagy helyismerettel vág neki a hegyeknek.

A hegyimentőkhöz naponta több sürgősségi riasztás fut be bajba jutott, eltévedt emberektől. Ezért a szolgálat arra figyelmeztet mindenkit, aki hegyet mászni, túrázni megy, hogy semmiképpen sem a Google Maps, a Waze vagy hasonló útvonaltervezőket használják a hegyen való tájékozódásra, és az autók GPS-készülékeire se hagyatkozzanak. Ehelyett használják az útvonalakat szegélyező turistajelzéseket és egyéb tájékoztató táblákat, és használjanak hegyi túrázásra szakosodott applikációk, mint amilyen a romániai terepre kifejlesztett Munții noștri (Hegyeink).

Az elmúlt napokban öt megyében kellett embereket segíteni, hétfőn pedig szerencsésen lehoztak a hegyről négy túrázót, akik még vasárnap tévedtek el a Kis Retyezáton, Hunyad megyében. A két férfi és két nő a hóviharban letért az útvonalról és rájuk esteledett. Az éjszakát egy esztenán töltötték kétezer méteren.

A nap faszagyerekei kétségtelenül azok az aradi srácok, akik havazást és hideget megvető bátorsággal, meztelen felsőtesttel indultak a Nagy-Páringra, 2500 méter magasba, miután a hegy lábánál érdeklődtek az útvonalról. A hegyimentők figyelmeztették őket, hogy a felszerelésük nem megfelelő a téli hegymászáshoz, de megállítani nem állt jogukban. De legalább tudják, hol keressék majd a két hobbirambót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro