Mert hát tényleg, mi köze is van hozzá a polgárnak, akinek a szavazatára ácsingóznak?
Klaus Iohannis államfő – akinek már novemberben sikerült bebiztosítania, hogy újabb öt évig osztogathassa értékes tanácsait a Cotroceni-palotából – és Ludovic Orban miniszterelnök kupaktanácsot tartott, és eldöntötte: ha a fene fenét eszik, akkor is megpróbálják kikényszeríteni az előre hozott parlamenti választást.
Iohannis – aki első államfői mandátumáig állt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén – pénteken rendelte lábhoz magához Ludovic Orbant, aki jelenleg vezeti a pártot, hogy megvitassák, hogyan lehetne legalább középtávon konzerválni a szociáldemokrata kormány tavaly évi végi megbuktatása nyomán kormányra került, de kisebbségben kormányzó, így az ellenzéki pártoktól függő PNL mostani jelentős, 45 százalék körüli népszerűségét, amely az év végén esedékes parlamenti választásig a kormányzás nyűgei miatt bizonyosan megkopna.
Erre az egyik legjobb módszer az előre hozott parlamenti választás, hiszen minél hamarabb tartják meg a voksolást, annál kisebb az esélye, hogy addig jelentősen lecsökken a párt támogatottsága.
Iohannis azt szeretné, ha ez a lehető leghamarabb megtörténne – akár úgy is, hogy a jelenlegi, szívéhez közel álló kormány lemond. Orban viszont egyrészt nagyon jól érzi magát, ha a névjegykártyáján foglalkozásként a „miniszterelnök” szó szerepel.
A másik megoldás az, ha az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal buktatja meg a kormányt – csakhogy ahhoz, hogy ezt követően választást írjanak ki, az szükséges, hogy a parlament kétszer is elutasítsa a kijelölt miniszterelnök személyét.
Márpedig az ellenzéki szociáldemokraták pontosan ellenkező helyzetben vannak, mint a PNL: mivel támogatottságuk nagyon alacsony, az az érdekük, hogy a választást minél később tartsák, hogy a liberálisok ázsiója csökkenjen, az övék pedig növekedjen.
Vagyis – mivel a parlamenti mandátumok több mint 40 százalékát birtokolják – egy-két kisebb párttal együtt többséget tudnának biztosítani egy új, liberális kormánynak is, csak hogy ne legyen választás.
A Iohannisszal folytatott pénteki egyeztetés után Orban nem volt hajlandó elárulni, hogyan szeretnék kikényszeríteni az előre hozott választást, csak annyit: úgy döntöttek, hogy előre hozott választások kellenek.
Szerinte az lenne a legjobb, ha valamikor májusban vagy júniusban, az önkormányzati választással egy időben tartanák meg a parlamenti voksolást is. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor minél közelebb az önkormányzati választás időpontjához.
Mint mondta: nem hajlandó elárulni, milyen stratégiát gondoltak ki, de megtalálják a szerintük legjobb megoldást.
„Romániának előre hozott választásra van szüksége” – nyomatékosította Orban.
Nem akarunk ünneprontók lenni, de kapásból fel tudnánk sorolni legalább tíz olyan dolgot, amire az országnak nagyobb szüksége van.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...