// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Elhalasztotta a továbbjutást a CFR focicsapata

// HIRDETÉS

A kolozsváriak 1-0-ra kikaptak Rómában a Laziotól az Európa Liga csoportkörének utolsó előtti fordulójában.

Még a tél sem jött meg igazán, úgyhogy nem csoda, hogy a focitavasz bebiztosítása is késik két hetet a Fellegváron. A CFR csapatának egy pontot kellett szereznie utolsó két csoportmeccsén, hogy biztosan bejusson a tavaszi (na jó, igazából februárban kezdődő) egyenes kieséses szakaszban, de ez elsőre nem jött össze. Még a Lazio szurkolói sem igazán hittek abban, hogy csapatuk képes ledolgozni hat pontos hátrányát a román bajnokkal szemben, alig 7600-an voltak a 70 ezer férőhelyes római Olimpico-stadionban – annak is legalább egytizede a vasutasoknak szurkolt.

Hiába, mert az első félidőt uraló Lazio jó néhány húzóembere (Strakosha, Leiva, Milinkovics-Szavics vagy az olasz gólkirály Immobile) nélkül is megszerezte a vezetést az argentin Joaquin góljával, jó olasz csapathoz illően egyetlen, kaput találó lövéséből. Utána pedig hiába lőtt kapufát Damjan Djokovic, hiába volt négy nagy helyzete is a CFR-nek a második félidőben, Proto kapus mindent védett, a CFR pedig pont nélkül maradt.

Úgyhogy azt az egy pontocskát az utolsó fordulóban, december 12-én itthon kell megszerezni a Celtic ellen, amely már biztos továbbjutóként és csoportelsőként jön már idén másodszor Kolozsvárra.

Európa Liga, E csoport, 5. forduló:

Lazio–Kolozsvári CFR 1-0 (Correa 25.)

Celtic Glasgow–Rennes 3-1 (Morgan 22. Christie 45., Johnston 74-. illetve Hunou 89.)

Az állás: 1. Celtic 13 pont, 2. CFR 9, 3. Lazio 6, 4. Rennes 1.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro