Elfogadni a megmásíthatatlant – bemutatták Farkas Wellmann Endre személyes betegségtörténetét

Bármi is történik veled, sokat segít, ha elgondolkodsz rajta – ez volt Farkas Wellmann Endre kolozsvári könyvbemutatójának végső következtetése. A szerző Cukor.baj – Kézikönyv kezdő, haladó és leendő II-es típusú cukorbetegeknek című könyve ugyanis gondolkodás a betegségről, testről, lélekről, életről és halálról.

Sőt, ahogy a szerző beszélgetőtársa, Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész rámutatott, ennél is sokrétűbb, hiszen vallásról, világról, szenvedélybetegségről, erkölcsről egyaránt szól.

A Vallásszabadság Házában megtartott könyvbemutató előtt egyébként ingyenes vércukorszint-mérésen vehetett részt bárki az érdeklődők közül. Nem véletlen, hiszen a szerző körülbelül tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag véletlenül, egy rutinellenőrzésen tudta meg, hogy II-es típusú cukorbetegségben szenved, és természetesen végigment az ilyenkor megszokott fázisokon a tagadástól az elfogadásig vagy inkább megszokásig.

A könyvben is hangsúlyosan megjelennek ezek a stációk – az elején ott van mindjárt a kiindulópontnak és végső következtetésnek egyaránt beillő felütés:

„Barátom, meg fogsz dögleni!”

A kötet első fele egyébként naplószerű, egy fél évig tartó kísérlet eredménye: a szerző a lehető legszigorúbban tartotta be az orvos által felírt diétát hat teljes hónapig, ami többek között azt jelenti, hogy egy falat kenyeret vagy laskát sem evett, nem ivott alkoholt, de még kávét is csak módjával fogyasztott.

A diéta egyik mellékhatásaként azonban nem tudott aludni, a kakasokkal kelt, ez azonban jó volt arra, hogy kialakuljon egyfajta rutin: minden reggel felírta a kritikus értékeket: a vércukorszintet, a vérnyomást és azt, hogy éppen milyen a hangulata, hiszen

ez legalább olyan fontos, mint ez előbbi mutatók.

A kötet maga nem orvosi szempontból járja körül a témát – bár a szerző nyilván ez irányban is tájékozódott érintettsége okán –, hanem egyfajta személyes betegségtörténetként kell kezelni, egyfajta Utazás a koponyám körül, csak persze a cukorbetegségre és Farkas Wellmann Endrére lefordítva.

A szerző bevallása szerint az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat nem is konkrétan a betegséggel kapcsolatos, hanem azzal

a kapzsisággal, amely egy komplett iparágat épített fel köré.

Hiszen a cukorbetegeknek szánt élelmiszerek roppant drágák, a gyógyszert is meg kell venni, a dietetikus pedig jó pénzért elmondja neked, mit kéne enni, hogy ne dobd fel a talpad, de a sor még hosszan folytatható.

Farkas Wellmann szerint mindössze két dolgot érdemes csinálni egy ilyen helyzetben:

követni az orvos előírásait, és gondolkodni, értelmezni, rendszerezni.

Neki is kilenc évre volt szüksége, amíg eljutott addig, hogy könyvet írjon a bajáról, és bár ezáltal nem tudott meg semmi újat, segített rendszerezni a meglévő tudását nemcsak a betegségről, hanem saját magáról is.

A legnehezebb dolog kezdeni valamit azzal, hogy a cukorbaj miatt – bár szerencsére még a szövődmények kialakulása előtt diagnosztizálták, és gyógyszerekkel egészen jól karbantartható –

mégiscsak kevesebbet fog élni,

mint amennyit nélküle élhetne. Ezt a deficitet kell valahogy elfogadni elsősorban, hozzászokni ahhoz, hogy tényleg halandó testben élünk.

Hol a tegnapi Endre? Ki a mai? Melyik a teste? A beteg vagy az egészséges? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak az emberben, miközben felváltva dühös, dacos, ijedt és elkeseredett.

A legnagyobb kihívás a szerző bevallása szerint is az volt, nehogy túl patetikus legyen a szöveg, nem akart önsajnálatba menekülni. Csak gondolkodni akart, és elfogadni.

A könyv nem csak cukorbetegeknek ajánlott.