A Cukor.baj című kötet nemcsak cukorbetegeknek ajánlott, hanem mindenkinek, aki szeret gondolkodni.
Bármi is történik veled, sokat segít, ha elgondolkodsz rajta – ez volt Farkas Wellmann Endre kolozsvári könyvbemutatójának végső következtetése. A szerző Cukor.baj – Kézikönyv kezdő, haladó és leendő II-es típusú cukorbetegeknek című könyve ugyanis gondolkodás a betegségről, testről, lélekről, életről és halálról.

Sőt, ahogy a szerző beszélgetőtársa, Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész rámutatott, ennél is sokrétűbb, hiszen vallásról, világról, szenvedélybetegségről, erkölcsről egyaránt szól.
A Vallásszabadság Házában megtartott könyvbemutató előtt egyébként ingyenes vércukorszint-mérésen vehetett részt bárki az érdeklődők közül. Nem véletlen, hiszen a szerző körülbelül tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag véletlenül, egy rutinellenőrzésen tudta meg, hogy II-es típusú cukorbetegségben szenved, és természetesen végigment az ilyenkor megszokott fázisokon a tagadástól az elfogadásig vagy inkább megszokásig.
A könyvben is hangsúlyosan megjelennek ezek a stációk – az elején ott van mindjárt a kiindulópontnak és végső következtetésnek egyaránt beillő felütés:
A kötet első fele egyébként naplószerű, egy fél évig tartó kísérlet eredménye: a szerző a lehető legszigorúbban tartotta be az orvos által felírt diétát hat teljes hónapig, ami többek között azt jelenti, hogy egy falat kenyeret vagy laskát sem evett, nem ivott alkoholt, de még kávét is csak módjával fogyasztott.
A diéta egyik mellékhatásaként azonban nem tudott aludni, a kakasokkal kelt, ez azonban jó volt arra, hogy kialakuljon egyfajta rutin: minden reggel felírta a kritikus értékeket: a vércukorszintet, a vérnyomást és azt, hogy éppen milyen a hangulata, hiszen
A kötet maga nem orvosi szempontból járja körül a témát – bár a szerző nyilván ez irányban is tájékozódott érintettsége okán –, hanem egyfajta személyes betegségtörténetként kell kezelni, egyfajta Utazás a koponyám körül, csak persze a cukorbetegségre és Farkas Wellmann Endrére lefordítva.
A szerző bevallása szerint az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat nem is konkrétan a betegséggel kapcsolatos, hanem azzal
Hiszen a cukorbetegeknek szánt élelmiszerek roppant drágák, a gyógyszert is meg kell venni, a dietetikus pedig jó pénzért elmondja neked, mit kéne enni, hogy ne dobd fel a talpad, de a sor még hosszan folytatható.
Farkas Wellmann szerint mindössze két dolgot érdemes csinálni egy ilyen helyzetben:
Neki is kilenc évre volt szüksége, amíg eljutott addig, hogy könyvet írjon a bajáról, és bár ezáltal nem tudott meg semmi újat, segített rendszerezni a meglévő tudását nemcsak a betegségről, hanem saját magáról is.
A legnehezebb dolog kezdeni valamit azzal, hogy a cukorbaj miatt – bár szerencsére még a szövődmények kialakulása előtt diagnosztizálták, és gyógyszerekkel egészen jól karbantartható –
mint amennyit nélküle élhetne. Ezt a deficitet kell valahogy elfogadni elsősorban, hozzászokni ahhoz, hogy tényleg halandó testben élünk.
Hol a tegnapi Endre? Ki a mai? Melyik a teste? A beteg vagy az egészséges? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak az emberben, miközben felváltva dühös, dacos, ijedt és elkeseredett.
A legnagyobb kihívás a szerző bevallása szerint is az volt, nehogy túl patetikus legyen a szöveg, nem akart önsajnálatba menekülni. Csak gondolkodni akart, és elfogadni.
A könyv nem csak cukorbetegeknek ajánlott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.