Elbuktad a választásokat, de jó pártkatona vagy? Nesze egy zsíros állás a parlamenti adminisztrációban!

Az ember tartsa maga mellett a csicskáit, főleg, ha politikus. Nincs ez másképp Romániában sem, csak itt talán nagyobb ívben tojik a politikai elit az elemi tisztesség (törvényesség) szabályaira.

Mert mi történik? Van, ugye, egy parlamenti választás. Amikor is a nép eldönti, kiknek szavaz bizalmat az elkövetkező négy évre. Na, akiknek nem szavazott bizalmat, azoknak ugyanannyi év áll a rendelkezésükre, hogy bizonyítsanak.

Na de ez fárasztó munka ám.

Nem könnyebb beülni valami zsíros állásba, például parlamentibe,

ha már a párthaver (rokon) képviselő vagy szenátor lett? Dehogynem. Hiszen ezeket az állásokat épp ezért találták ki, nem? Hogy ott a haverok (gyűrűcsókolók, csicskák stb.) ellegyenek, míg jön a következő hopp. Természetesen versenyvizsga nélkül, egy oldalajtón át. És ami még jobb: nem kell csúszópénzeket szerezni, osztani: az adófizetők szépen állják a (nem is kis) cechet.

Nézzünk pár példát:

1. Elena Băsescu (beceneve EBA, pártja az apukáé), Traian Băsescu ex-államelnök lánya. Ugye, EBA kisasszony az apuka alapította PMP parlamenti munkacsoportjának tagja volt (jókat szelfizett az ülésteremben), ám a derék párt simán elbukta a tavalyi parlamenti választásokat, ezért a munkacsoportot diszkréten feloszlatták. Sebaj, Missz EBA parlamenti tanácsos lett (versenyvizsga nélkül, naná), mégpedig az európai üzleti ügyek bizottságában. Igen ám, de az irodájában csak ideges titkárnők vannak. Ő sehol. A bizottság peszedés elnöke készséggel elmagyarázza, hogy ó, EBA kisasszony

sose jár be dolgozni, mert fél a vírustól.

(Március végén beoltatta magát, apropó.) Otthonról fejti ki áldozatos munkáját. Mennyiért? Egy parlamenti tanácsos fizetése havi 7071 és 9425 erős lej közt mozog.

2. Georgian Pop (PSD). Ez az úr a PSD parlamenti képviselője volt, kerek 12 éven át, egy alkalommal majdnem védelmi miniszter is lett. De csak majdnem. Aztán tavaly novemberben ő is ment a választási buktalevesbe. De azért nem kell őt félteni, nem süllyedt el. Jelenleg ő is parlamenti funkci (szintén haveri alapon, vizsga nélkül), a parlamenti tanulmányok és EU-politikák osztályon. (Parlamenti tanulmányok, aha.) Amikor keresik, ő sincs sehol. Tudnak róla a kollégák, de dolgozni még nem látták. Ja, persze, ő is otthonról tolja a parlamenti tanulmányokat.

Pop úr esetében van még egy csavar: ő 2001 és 2008 között már volt parlamenti tisztviselő, aztán amikor áttért a nagypolitikai pályára, szépen jegelte az állását. 2020-ig, azaz 12 éven át. Ez igen!

3. Ion Popa (PNL). Ez az úr szenátor volt, amíg le nem esett a választási sikervonatról. A haverjainak hála, azóta vezérigazgató. Mégpedig a parlament külügyi együttműködési igazgatóságán. Szerinte azért, mert nagyon jól ért a külügyi együttműködéshez. A fizetése 9029 lej, plusz 2315 lej veszélyességi pótlék.

Vajon milyen veszélyek leselkedhetnek az úrra a parlamentben?

4. George Vișan (PSD). Ez az úr parlamenti képviselő volt, szintén ment a levesbe tavaly novemberben. Persze, őt sem hagyták elúszni a haverok. Jelenleg tanácsadó, mi más lenne. Mégpedig a képviselőház alelnöke, Alexandru Rafila oldalán. Mivel Rafila úr ugye, nemrég még orvos volt, alig pár hónapja evez a nagypolitika háborgó vizein, elkel mellé (még) egy jó kis tanácsadó.

5. Akik kevesebbel (vagy épp ellenkezőleg, többel) is beérik. Manapság mindenki szidja az AUR nevű nackópártot, a tavalyi parlamenti választások meglepetés-nyertesét. Sokak szerint irtó ciki, ha valaki beáll a soraikba vagy az aranyos szekeret tolja. Egyesek, például Constantin Codreanu (volt PMP-s képviselő) és Dan Rădulescu (volt USR-s képviselő) viszont

úgy gondolják, van ebben a pártban jövő, vagy ha az nem, akkor a kapcsolt állásokban némi fizetés.

És igazuk van, ugyanis mindketten megkapják a tanácsadói bérüket. És a tűz közelében maradhatnak, figyelhetik, merről fúj a szél és kihez érdemes a legközelebb dörgölőzni.

Még csak annyit: ez a fajta klientúraképzés és -fenntartás nem mai találmány. Viszont fanyar mosoly játszadozik az ajkainkon, amikor arra gondolunk, hogy jórészt épp ezért ennyire reménytelen bármely reform a hazai politikai (és nem csak) rendszerben.