Brutális adatok láttak napvilágot a romániai lakosság tisztálkodási szokásairól.
Horrorisztikus adatok láttak napvilágot a romániai lakosság tisztálkodási szokásairól, amelyek kapcsán inkább egy harmadik világbeli ország jut az ember eszébe egy 21. századi, magát – a jelek szerint igencsak indokolatlanul – az európai értékek egyik legfőbb letéteményesének tartó mintaállam helyett.
Kiderült például, hogy egy romániai polgár átlagosan 400 gramm szappant használ el egy évben – ami bizony négyszer-ötször kevesebb, mint a nyugati országok átlaga.
De nem csak a villamoson szilajul terjengő hónaljszag országa Románia, hanem a penetráns szájszagé és az ápolatlan fogaké is.
Egy romániai polgár átlagosan csupán valamivel több mint másfél tubusnyi fogkrémet használ el évente, ilyen körülmények között már a civilizáció csimborasszójának számít, hogy a lakosság 60 százaléka napi kétszer is megmossa a fogát.
Ezzel szemben két százaléknyian vannak azok, akik egyetlen fogkefén osztoznak meg a családtagjaikkal, és azok is, akik nem is tudják, hogyan kell a fogkrémet használni.
A jászvásári orvosi egyetem fogorvosi karának dékánja, Norina Forna szerint emellett négy százaléknyira rúg azon romániai polgárok aránya, akik még életükben nem mostak fogat.
Ennek persze számos oka van – a legtöbben arra hivatkoznak, hogy anyagi okokból egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy szappant vagy fogkrémet vásároljanak maguknak.
Ezért aztán az európai uniós segélycsomagokra szorulnak, amelyek 35 lej értékű szappant, sampont, tusfürdőt, fogkrémet és fogkefét tartalmaznak.
Ilyen higiéniai viszonyok közepette nem csoda, ha olyan, 19. századi állapotokat idéző statisztikákat látunk, miszerint Románia az első helyen áll a tbc-s megbetegedések terén, de például a különféle hepatítiszeket is könnyebb lenne megelőzni, ha a polgárok rendszeresen kezet mosnának, szappannal.
Ehelyett az van, hogy sokan legfeljebb csak képletesen mossák kezeiket a helyzet miatt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.