// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ekkora extranyugdíj jár még jövőre is a polgármestereknek

// HIRDETÉS

Miután még nem léphet hatályba különleges juttatást eltörlő rendelet.

Fellélegezhettek a polgármesterek és a megyei önkormányzatok elnökei, miután az előzetes tervekkel szemben januártól mégsem törlik el a különnyugdíjukat.

A kormány ugyan felelősségvállalással – vagyis a parlamenti vita megkerülésével – elfogadta a speciális nyugdíjak eltörlését, azonban az ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt alkotmánybíróságon támadta meg a rendeletet, így a talárosok döntéséig a különleges juttatások továbbra is járnak.

Így aztán mindazok, akik 1992 után polgármesteri tisztséget töltöttek be, extranyugdíjra jogosultak, amelynek összege akár 7000 lej is lehet.

A hatályos törvény értelmében az érintettek különleges nyugdíját úgy számolják ki, hogy a havi illetményük 0,4 százalékát beszorozzák az általuk polgármesterként eltöltött hónapok számával – ám ez a szám nem lehet több 144 hónapnál, vagyis 12 évnél, ami három teljes mandátumot jelent.

Ezt csak azok nem kaphatják, akiket jogerősen elítéltek.

Így aztán például Nicilae Robu temesvári polgármester, aki jelenleg havi 6 736 lejes illetményt kap, két polgármesteri mandátum után 2592, három után pedig 3888 lej extranyugdíjra jogosult.

A nála lényegesen jóval kereső Emil Boc kolozsvári polgármester viszont még kiadósabb pénzesőre számíthat: mivel havi 12 520 lejt kap, három mandátum után 7211 lejnyi extranyugdíj ütné a markát.

A Bocéhoz hasonló nagyságrendű illetményt kapnak a megyei önkormányzatok elnökei és alelnökei is, így ők sem járnának rosszul.

A községi polgármesterek azért már nincsenek ilyen jó helyzetben: mivel ők átlagosan havi 5550 lejt kapnak, három mandátum után alig több mint 3000 lej nyugdíjat kapnának – már persze a rendes, állami nyugdíj mellett.

És persze mindezt a mi adónkból.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro