A járvány eddig 50 áldozatot követelt, legalábbis hivatalosan. A Suceava megyei adatok pontos ismerete nélkül nem lehet tudni, hány haláleset történt.
Frissítés 2:
Három újabb elhalálozásról adtak hírt a hatóságok hétfő este, ezzel a koronavírus romániai haláloz áldozatainak száma elérte az 50-et.
Egy 59 éves férfi a bákói megyei kórházban halt meg, miután március 27-n pozitív lett a vírustesztje. Magasvérnyomás-betegségben és 2-es típusú diabéteszben szenvedett.
Egy 74 éves Hunyad megyei férfi még 27-én halt meg Déván, de csak hétfőn érkezett meg a (pozitív) vírustesztje. Negyedik fokozatú, áttétes gyomordaganata volt.
Egy 60 éves nő szintén Hunyad megyében halt meg, március 29-én, koronavírus-tesztje hétfőn lett pozitív. A nő szívbetegségben, szívelégtelenségben szenvedett.
Frissítés 1:
Hajszálnyira kerültünk a koronavírus-járvány negyedik fokozatának életbe lépésétől: a Stratégiai Kommunikációs Csoport hétfői tájékoztatása szerint a járvány kezdete óta 1 952 személy fertőződött meg koronavírussal, az elmúlt 24 órában 192 fertőzöttet diagnosztizáltak.
A gyógyultnak nyilvánított páciensek száma jelenleg 180, a legtöbben Bukarestben (85) és Temesváron (55) épültek fel. Az új fertőzöttek 1 és 90 év közöttiek. Az intenzív osztályokon 53 beteget ápolnak koronavírussal, 33 beutaltnak az állapota súlyos, a többieké változatlanul jó.
Románia területén 9 464 személy van intézményes karanténban, 124 235 személy pedig otthoni elkülönítésben tartózkodik, hatósági ellenőrzés alatt. A járvány kezdete óta péntekig 23 103 tesztet végeztek el, ebből 1500-at magánlaboratóriumban.
Hétfő délben érkezett a hír, hogy újabb fertőzött vesztette életét a koronavírus romániai terjedése miatt: egy 74 éves Szatmár megyei férfi hunyt el, aki cukorbetegséggel és magas vérnyomással is küszködött. Az eddigi halálesetekből kiderült, hogy a súlyos betegségekben, különösen a cukorbetegségben szenvedők számára végzetes lehet a koronavírussal való fertőződés.
A szatmári férfi koronavírus-tesztjét három nappal ezelőtt a nagyváradi városi kórház végezte el, szombaton bizonyosodott be, hogy fertőzött. A Szatmár megyei járványkórházban ápolták, ahol vasárnap este vesztette életét.
FRISSÍTÉS: A kommunikációs csoport újabb két áldozatról számolt be hétfőn délután: egy 57 éves és egy 70 éves férfiről van szó, mindketten Temes megyeiek. Az 57 éves férfi TBC-s volt és szívproblémái voltak, a másik áldozat cukorbeteg volt. Az esti órákban egy 77 éves vajdahunyadi férfi adta fel a harcot a vírussal.
Az országos adatokat jelentősen befolyásolhatja az, hogy a legnagyobb gócpontnak számító Suceaván ez elmúlt egy hétben nem aktualizálták az elhunytak számát, és erre várhatóan hétfőn kerül sor. Az újonnan kinevezett suceavai kórházigazgató szerint az elmúlt öt nap során 20-an haltak meg a COVID-19 járvány miatt. Az eddigi adatok alapján viszont csak 10 suceavai halálesetről tudott a stratégiai kommunikációs törzs.
A belügyminisztérium közölte: az elmúlt 24 órában 12 büntetőeljárás indult a betegség elleni küzdelem meghiúsításáért, a csendőrség, illetve a rendőrség 1 273 büntetést rótt ki a karanténra/otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályok megsértéséért.
Egy nap alatt 10 092 személyt büntettek meg azért, mert megszegte a részleges kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat, a büntetés értéke meghaladja a 16 millió lejt.
A külképviseletektől kapott információk szerint eddig 86 külföldön tartózkodó román állampolgárról bizonyosodott be, hogy koronavírusos, 16-an meghaltak (tegnap még csak 12 haláleset volt).
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.