Az allergiások számára életbe vágó lenne a törvény alkalmazása. Hiába szavazta meg a román parlament, és hirdette ki az államfő, ha az illetékes minisztériumi közalkalmazott nem hajlandó módszertant rendelni mellé.
Becslések szerint Romániában mintegy ötmillió lakos szenved valamilyen allergiában, amit gyakorisága miatt a fejlett világ járványának is neveznek. A reakciók az enyhe irritációtól az anafilaxiás sokkig terjedhetnek – míg előbbi könnyen elmúlik a legfeljebb álmosságot okozó gyógyszertől, utóbbi halált is okozhat, ha az allergiás személy környezetében lévők nem intézkednek gyorsan és hatékonyan.
legyen egy készenléti tervük, főleg, ha az illető ételallergiában szenved, és az óvodában/iskolában ételt is kap.
Ez így egyszerűen hangzik, de Romániában semmi sem egyszerű, még akkor sem, ha törvény született az allergiások jogainak védelmében. Amíg a parlament által egyöntetűen megszavazott, Klaus Iohannis államfő által kihirdetett törvényt az egészségügyi minisztérium nem hajlandó gyakorlatba ültetni, addig senki sem tartja be, az tehát semmivel sem járul hozzá az allergiások életének megkönnyítéséhez.
szülői beszámolók szerint arra is volt már példa, hogy egy óvoda megtiltotta, hogy a speciális étrendet követő óvodásnak külön ételt csomagoljanak. Ehelyett inkább rövid programra kötelezték a gyereket, ami felborítja a dolgozó szülők programját. Arról nem is beszélve, hogy az allergiások orvosi analíziseinek költségeit nem fedezi az állam, mely még csak statisztikát sem vezet az allergiások számáról (az ötmilliós becslés európai adatokat vesz számításba).
Megoldást jelentene az az életben lévő törvény, mely garantálja az orvosi vizsgálatok állami fedezését, ugyanakkor a tanintézményeket, egyetemeket, kórházakat az allergiások étrendjét szem előtt tartó étrend biztosítására kötelezi. Amennyiben nincs lehetőség a külön főzésre, a törvény előírja, hogy az intézmények nem tagadhatják meg az allergiásoknak az otthon elkészített ételek fogyasztását. Az anafilaxiás sokk veszélye esetén
Az egészségügyi minisztérium mindvégig a törvény ellen volt, a végső szó azonban az államfőé volt, aki idén januárban kihirdette a jogszabályt. Ahhoz, hogy ténylegesen életbe lépjen, az egészségügyi tárca ki kellene dolgozzon egy módszertant, de erre mind a mai napig nem került sor. Egyszerűen elsüllyesztették a törvényt egy minisztériumi fiókban, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. A procedúra lebonyolításával megbízott illetékes igazgató a Digi 24 megkeresésére semmilyen magyarázattal nem volt hajlandó szolgálni, miért nem ülteti gyakorlatba a törvényt. Gyakorlatilag milliók jogait hagyja figyelmen kívül egyetlen közalkalmazott, állapítja meg a hírcsatorna.
A törvényt egyébként formai okok miatt a nép ügyvédje megtámadta az alkotmánybíróságon, mivel kizárólag az allergológusok hatáskörébe rendeli az allergia típusának megállapítását, ami diszkriminál más orvosokat, például a tüdőorvosokat vagy fül-orr-gégész szakorvosokat. Ettől függetlenül, a minisztérium alkalmazottai kötelesek előkészíteni a metodológiát, és törvényt sértenek azzal, hogy magasról tesznek rá.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.