// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

De szép: az akadémia készíttetett egy népszerűségi felmérést, amiben az akadémia dobogós helyen áll

// HIRDETÉS

Így megy ez. De azért az ortodox egyházat és a hadsereget még a tudós társaság sem tudta megelőzni.

Gondolta volna ön, hogy a Román Akadémia a harmadik legnépszerűbb, illetve legmegbízhatóbbnak gondolt romániai közintézmény?

Mert mi biztosan nem. De vélhetően még maguk az akadémikusok sem nagyon – már leszámítva azon illetékeseket, akik az akadémia hathatós közreműködésével összeállított legfrissebb bizalmi barométer összeállítása fölött bábáskodtak.

Az akadémia épületében szerdán bemutatott, november 30. és december 7. között ezer fős minta részvételével készített barométer összekalapálásában a tudós társaság többszörösen is részt vett: azt az akadémia égisze alatt működő, a magyarok lejáratását célzó fake news-elemzések terén is nagyot alkotó Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratórium (LARICS) hozta tető alá az akadémia Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete és a kormány egyházügyi államtitkársága közreműködésével.

Nos, az első két helyezett kiléte nem meglepő: az elmúlt harminc évben általában stabilan vezették a bizalmi listát.

Az első helyen az ortodox egyház áll, amelyben a válaszadók 71,2 százaléka bízik.

A második helyezett a hadsereg, amely azért alaposan lemarad az őszentségék és őboldogságák társasága mögött: a megkérdezettek 61,8 százalékának bizalmát élvezi.

És a jelek szerint a románokban rendkívül erős a tudásszomj, illetve a tudomány tisztelete, hiszen az felmérés szerint a harmadik legnagyobb bizalmi indexe a Román Akadémiának van: 45,6 százalék.

Ami még a második helyezett hadsereghez képest is jócskán elmarad, de a jelek szerint mégis elég a dobogós helyezéshez.

A további eredmények azt mutatják, hogy az emberek a leginkább a helyi hatóságokban bíznak. A negyedik helyen ugyanis az önkormányzat áll 43 százalékos bizalmi indexszel.

Némiképp meglepő a rendőrség ötödik helye – a rendészeti szervekben a megkérdezettek 41,1 százaléka bízik.

A rendőröket az egészségügyi minisztérium követi 34 százalékkal, ami talán a jelenlegi járványhelyzetnek tudható be.

A sor végén pedig az állami irányítására hivatott intézmények kullognak: a kormány bizalmi indexe 13,7 százalék, de még mindig jobb, mint a parlamenté, amely csak 9,5. A pártokban pedig csak a válaszadók 9,1 százaléka bízik.

A felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadók 90,4 százaléka vallásosnak tartja magát, de templomba csak 36,1 százalék jár heti rendszerességgel.

Mint ahogy az is, hogy sokan vélik úgy: az állam megsértette a vallásgyakorlás szabadságát a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokkal.

47,3 százalék gondolja így, míg 35,7 százalék azt mondta: normális dolog, hogy ilyen helyzetekben korlátozzák az egyházak tevékenységét.

Mindezek alapján nagyon úgy néz ki, hogy Románia lakosainak többsége egy teokratikus, militarizált országban érezné jól magát, ahol viszont a tudósok is nagy megbecsültségnek örvendenek.

Főleg, ha az akadémia és annak elnöke kiemelt szerepet játszanak a misztikus-soviniszta agyamentségek terjesztésében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro