Nem is kell jobb zenei aláfestés ehhez a hisztérikus időjáráshoz.
Ej, de szorgalmas zenekar ez A Csajod: alig telt el egy hónap a legutóbbi dalpremierjük óta, és a srácok máris előrukkoltak egy újabb nótával, ami szintén a hamarosan megjelenő, Egy vicc!? című kislemezt harangozza be. Az Eső már csak azért is különleges szerzemény, mert a tavalyi őszi koncertszezonban A Csajodék ezzel zárták a fellépéseket, így egyben ez a legutolsó dal, amit közönség előtt játszottak.
A dal amúgy egy esős őszi napon fogant Kolozsváron, a szöveges videoklip Petki Milán érdeme. A Csajod (Szőcs Tamás – ének, gitár; Sentes István-Zsombor – basszusgitár; Lőcsei Zsolt – dobok; Láng Tibor – gitár) új nótáját itt lehet meghallgatni:
[embed]
[/embed]
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.