Köszi, srácok, jó kis recept, csak lenne már végre lehetőség használni.
Nagyon ígéretesen indult a 2018-ban alakult zenekar története: egy év alatt összehoztak egy bemutatkozó kislemezt (itt írtunk róla), amit aztán több színpadon is bemutattak, az átkos tavalyi évben pedig bezsebelték a székelyudvarhelyi Siculus fesztivál fődíját, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal vetélkedőn pedig a 25 év felettiek kategóriájában taroltak.
Közben a zenekari műhelyben egy újabb kislemez készül (munkacíme: Egy vicc!?), melyről meg is érkezett a második dal, melyhez videoklip is készült a székelyföldi fesztiválon felvett képanyagból.
A Felicia című dal egyébként épp a fesztiválok élményét kívánja felidézni, ezt a hozzá fűződő történet is egyértelművé teszi. Egy pár évvel ezelőtti tusványosi Quimby-koncerten történt, hogy az egyik dal felkonferálása közben Kiss Tibi bekiáltotta a közönségnek, hogy mindenki fogja meg a fenekét annak, aki épp mellette áll.
Ilyen esetekben roppant fontos a helyezkedési stratégia, és a dal főhőse ezt akkor és ott pontosan tudta, mert épp egy Felicia nevű lány mellett kötött ki (róla később derült ki, hogy német anyanyelvű, és épp azon a nyáron Csíkszeredában önkénteskedett), aztán a frontember vezényletére egy határozott kézmozdulattal meg is törte a jeget.
Na de felmerül a kérdés: amikor a koncert véget ér, a hömpölygő tömeg elindul, nincs telefonjel, a fények kialszanak, akkor hogy találjuk meg újdonsült ismerősünket a sötétben? Nos, erre szituációra próbál megoldást kínálni A Csajod legújabb dal.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.