Senki nem menekül, az adóellenőrök hamarosan a Facebookon és az Instagramon nyomuló influenszerekhez is bekopognak.
Keményen melózik az Országos Adóhatóság (ANAF) július elseje óta, zajlanak a nagyszabású ellenőrzések a magánszemélyek körében, mert hát valahogy mégiscsak be kell foldozni az államkasszán tátongó lyukakat.
Lucian Heiuş, az ANAF vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, továbbra is azokat vadásszák, akik
és hát találkoztak is pár „érdekes” esettel. A legnagyobb eltérést a hivatalosan bevallott jövedelem és az ANAF által becsült jövedelem között egy Iași megyei magánszemélynél észlelték.
Szép összegről, 11 millió lejről van szó, de egy bukaresti adóalany is horogra akadt, nála 3,5 milliós különbséget számoltak ki. Csak július folyamán 21,4 millió lejt kapart így össze az adóhatóság.
Lucian Heiuş továbbá bejelentette,
akik a Facebookos és Instagramos aktivitásuk révén jutnak jövedelemhez, de egyáltalán nem biztos, hogy tisztességesen adóznak utána.
Az ANAF-vezér kitért arra is, hogy kényszervégrehajtás indult Diana Șoșoacă ellen,
A politikus hölgy a rosszul fizető állampolgárok tipikus példája – jegyezte meg Heiuş –, aki ezúttal is csak vádaskodik és ellenségeket vizionál ahelyett, hogy a törvény szerint járna el.
Az adóhatóság egyébként legalább 70 csapattal terepezik, és több mint 500 ezer magánszemélyt akar ellenőrizni, ugyanakkor azokat a cégeket is górcső alá vennék, ahol feketén foglalkoztatnak alkalmazottakat. A témáról legutóbb itt írtunk részletesebben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.

Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.