Mert a nemzetbiztonságra vigyázni kell.
Nem tétlenkedtek az ügyészségek idén: több száz esetben kértek a gyanúsítottak titkos megfigyelését lehetővé tevő engedélyt a legfelsőbb bíróságtól.
A legfelsőbb bírák pedig nagyon engedékenynek bizonyultak: az év első néhány hónapjában 353 esetben jóvá is hagyták, hogy az ügyészek az illetékes szervek bevonásával lehallgattathassák az érintettek telefonjait, illetve folyamatosan megfigyelés alatt tartsák őket.
Mindezt a nemzetbiztonságról szóló 1991-es törvény alapján tették.
Ez az adat már csak azért is tűnik soknak, mert március óta a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a bírósági eljárásokat, kivéve a sürgős eseteket.
Tavaly összesen 1017 megfigyelési engedélyre bólintottak rá, két éve 833-ra, 2017-ben pedig 966-ra.
Vagyis az elmúlt három évben több mint 3000 esetben hagyta jóvá a legfelsőbb bíróság, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva embereket figyeljenek meg.
Persze nem tudni, hogy milyen ügyekről van szó – iszlamista terrorizmusról vagy esetleg a román nemzetbiztonságot szilveszteri petárdákkal fenyegető magyarokról.
Minden esetre beszédes, hogy a bíróságok és ügyészségek tevékenységének felügyeletével megbízott Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói tagozata nemrég elutasította két bíró kérését, amellyel azt szerették volna elérni, hogy az igazságügyi felügyelet vizsgálja ki, törvényesen hagyta-e jóvá a legfelsőbb bíróság a megfigyelési engedélyeket.
Mindezt természetesen csakis az igazságszolgáltatási tevékenység nagyobb átláthatósága érdekében.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.