Természetesen a pénz is szerepet játszik ebben, de nem ez az egyedüli kifogás.
Adja magát a kérdés, hogy míg a kormány nem győzi kitalálni, milyen könnyítésekkel gyorsítsa a romániai oltáskampányt, addig a háziorvosok, akik elég fontos építőkövei az egészségügyi rendszernek, ódzkodnak szerepet vállalni az oltakozásban.
Nem igazán hatja meg őket, hogy minél hosszabb ideig húzódik a folyamat, annál később térhetünk vissza a kvázi normális életvitelhez, ehelyett inkább azt számolgatják,
Ugyanakkor néhány teljesen érthető, pragmatikus problémafelvetéssel is magyarázzák a távolmaradásukat, erről készített összefoglalót a Hotnews.
A jelenlegi információk szerint a háziorvosoknak mindössze az egynegyede hajlandó szerepet vállalni a koronavírus elleni vakcinák beadásában, nélkülük azonban aligha érthető el a vidéki lakosság. Valeriu Gheorghiță, az oltáskampány fejese nemrég azt nyilatkozta, hogy
A Johnson&Johnson mellett a Moderna vakcináját fogják használni, miután az AstraZeneca iránt annyira lecsökkent a bizalom, hogy semmi értelmét nem látják a bevetésüknek.
A háziorvosok által felvetett kifogások közül a leggyakoribb az oltásellenesség. Szerintük a vidéki lakosság jobban hisz egyes koronavírus-szkeptikus hírcsatornáknak, mint az orvosoknak, ezért nehéz őket meggyőzni az oltás fontosságáról. Az orvosok számára nem világos, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük a rendelőkben, és az ösztönzőkkel sincsenek megelégedve. A beoltott személyek után kifizetett 40 lejt megalázónak tartják.
Van olyan orvos, aki arra panaszkodik, hogy a vidéki rendelőjében rendszeres az áramkimaradás, ilyen keretek között
Más azért nem vállalna szerepet az oltáskampányban, mert így is túlterhelt, ráadásul a megfelelő logisztikával sem rendelkezik. A háziorvosok a román egészségügyi rendszer mostohagyermekei, az állam soha nem értékelte a munkájukat, érvelt egy harmadik háziorvos.
A szerteágazó okok között szerepel az is, hogy egy esetleges mellékhatás esetén nem áll a rendelkezésükre semmilyen gyógyszer, amivel segíthetnének a betegeken.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.