Kajak-kenuban csak selejtezőket rendeztek az olimpián, így a keddi csodanap után szerdán csak egy érem jutott a magyaroknak, esemény viszont bőven volt. Összefoglaltuk a legjavát.
A nap családja: Lőrinczék. Tamás keddi aranyérme után testvérének, Viktornak csak ezüst jutott a kötött fogású birkózók 87 kg-os súlycsoportjában, az ukrán Zsan Belenjuk jobb volt nála a döntőben.
A nap csapata: a magyar férfi vízilabda-válogatott. A legutóbbi két-két olimpián és világbajnokságon is döntős horvátok ellen pólózott eddig a legjobban Tokióban a magyar csapat, Nagy Viktor védéseivel és Manhercz Krisztián hét góljával a vártnál simább, 15-11-es győzelmet aratva a negyeddöntőben. A legjobb négy között vissza lehet vágni a görögöknek a csoportkörben elszenvedett vereségért.
A nap veteránja: Katrina Lunde. A magyar női kézilabda-válogatott a negyeddöntő háromnegyedében nemcsak partiban volt a topfavorit Norvégiával, de többször vezetett is. Aztán beállt a 41 éves Lunde, és megmutatta, hogy még mindig a világ legjobb kapusa, a norvégok pedig 26-22-re győztek – a nagyot küzdő magyarok pedig a hetedik helyen végeztek.
A nap magyar maratonistája: Olasz Anna. Negyedik hely a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban, kétórás verseny végén alig 4 másodperccel lemaradva a győztes brazil Ana Marcela Cunhától és alig 2,3-ra a dobogótól.
A nap búcsúzója: Incze Kriszta. A 62 kg-os sepsiszentgyörgyi birkózónak nem jött össze a bronzérem, miután 14-7-re kikapott a lett Anastasija Grigorjevától.
A nap rekordja: Sydney McLaughlin. Alig egy nappal a férfi 400 méteres gátfutás világcsúcsának megdöntése után a nők azonos számában is minden idők legjobb idejével, 51.46 másodperccel nyert az amerikai futónő. Idén már másodszor döntötte meg a világrekordot, az 51.90-es előzőt június végén futotta.

Egy év alatt két világcsúcs, egyik épp az olimpián. Nem rossz!
A nap tinibulija: női gördeszka park versenyszám. Az olimpia egyik új sportágában a versenyzők is rettenetesen fiatalok: a győztes japán Joszozumi Szakura 19 évével meglehetősen idősnek számít a 12 éves és 343 naposan második, szintén japán Hiraki Kokona, valamint a 13 éves és 28 napos bronzérmes brit Sky Brown mellett.
A nap covid-rekordja: 29. Ez eddig a legtöbb egy nap alatt regisztrált pozitív eset, bár csak ketten sportolók közülük: egy orosz karatéka és egy algériai sportemelő. Egy hónap alatt összesen 322 koronavírusost találtak az olimpián, bár a legtöbben közülük a helyi szervezők közül kerültek ki.
A nap nem sporteseménye Tokióban: a földrengés. Helyi idő szerint szerda reggel 5.1-es és egy 5.8-es erősségű földrengést regisztráltak, amelyek epicentruma a tenger alatt, Japán keleti partjaitól mintegy 80 kilométerre volt. Kárt nem okozott, Japánban amúgy sem ritkák a földrengések, az olimpiai létesítményeket is ennek figyelembevételével építették.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.