// 2026. november 7., szombat // Rezso

Bréking nyúz! A hatóságokat idén nem éri felkészületlenül a havazás

// HIRDETÉS

Hej, még csak szeptember van, lássuk, mi lesz decemberben.

Mi történik Romániában, ha lehull az első nagyobb hó? Igen, elöntik a Facebookot a havazós képek, de ezt leszámítva a tél beköszöntét jelző eme szép természeti esemény minden évben meglepetésként szokta érni a közutak járhatóságáért felelős hatóságokat.

Tehát: lehull az első hó és egy félóra múlva az illetékes intézményvezető bűnbánó arccal magyarázza a tévében, hogy hát izé, nem számítottak rá, közben a képernyőn hótorlaszokban elakadt autókat mutatnak. Hányszor láttuk ezt?

Na de idén minden másként lesz.

Az Országos Közútkezelő Társaság (CNAIR) vezetője már most, szeptember 20-án bejelentette, hogy a meglepetéseknek vége, felkészültek a télre, jöhet a havazás, nem lesz fennakadás a közlekedésben (és hangsúlyozta, hogy már a tavaly is így volt). Cristian Pistol egy képviselőházi meghallgatáson arról beszélt, hogy amikor szükséges lesz, megfelelő mennyiségű szórni való anyag lesz a raktáraikban. Összesen 371 ezer tonna csúszásgátló és ipari sóra lesz szükség, ebből 71 ezer tonna már a raktárakban van, de a többi leszállítására is megvannak a szükséges szerződések. Az üzemanyaggal sem lesznek gondok, a szükséges 767 tonna gázolajból 710 már raktáron van. Országszerte összesen 58 hóeltakarítási keretszerződésre van szükség, ebből 56-ot már megkötöttek. Bevetésre kész 823 hóeke és egyéb hóeltakarító jármű is, így tehát jöhet a tél, tiszták lesznek az utak.

No hát meglátjuk majd november végén, decemberben...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro