// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Bica az új Udrea: külföldön bujdoshat a négy év börtönre ítélt volt főügyész

// HIRDETÉS

Hiába kopogott nála a rendőrség, hogy vigyék be a börtönbe, senki nem nyitott ajtót.

Elena Udrea és Alina Bica nem csak együtt plázázó barátnők, sorstársak is: mindketten külföldre menekültek amint utolérte őket az igazságszolgáltatás. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) egykori főügyészét bűnpártolásért ítélték négy év börtönre. Szerdán három rendőr el is sétált a lakásáig, hogy bekísérjék a börtönbe, de nem találták otthon, ezért országos és nemzetközi körözést indítványoztak ellene.

Az eljárásnak megfelelően először ellenőrzik, hogy az országban tartózkodik-e, s ha bebizonyosodik, hogy nem, akkor indulhat a nemzetközi körözés. A sors iróniája, hogy a kiadatási eljárást éppen Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter intézi, aki korábbi mandátuma idején államtitkárnak nevezte ki Bicát.

A volt főügyész 2018 elején menekült el Romániából barátnőjéhez, az akkor még Costa Ricán bujdosó Elena Udreához, ahol hozzá hasonlóan politikai menedékjogot próbált szerezni. Mire őrizetbe vették, és megkezdődhetett volna a kiadatási eljárás, szerencséjére a PSD-kormány Liviu Dragnea megmentése érdekében elkezdte ámokfutását az igazságügy reformja érdekében, ami olyan jól sült el, hogy több korrupciós ügyben is perújításra került sor.

Bica ellen egyszer már született egy jogerős ítélet, mellyel négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, de az ő ügyében is megsemmisítették a döntést, így újra kellett tárgyalni. A román sajtó úgy tudja, hogy Bica jelenleg Spanyolországban tartózkodik és kétséges, hogy sikerül-e hazahozatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro