Pedig nem is praktizálhatott volna.
Sajátos meggyőzési módszerhez folyamodott egy, a dél-romániai Argeş megye szélhelyén, Piteşti-en tevékenykedő orvosnő, amikor vita támadt közte és egy páciense között a honorárium összegéről.
Természetesen nem arról volt szó, hogy a 65 éves doktornő kevesebb pénzt kért volna, mint amennyit az elvégzett vizsgálat fejében a páciens fizetni akart.
Ezért aztán amikor látta, hogy szép szóval nem tudja kicsikarni a kívánt összeget, drasztikus lépéshez folyamodott: egyszerűen bezárta páciensét és annak kísérőjét a rendelő várótermébe.
A pácienst azonban kemény fából faragták: így sem volt hajlandó fizetni, pedig jó fél óráig bezárva tartották.
A doktornő ekkor elvesztette a fejét, és tettleg is bántalmazta őt és a kísérőt is.
Végül egy negyedik, az ügyben tanúként szereplő személy kiszabadította őket, azonban a doktornő továbbra is úgy érezte, hogy nem honorálták kellőképpen a fáradozásait, mert magánál tartotta a páciens hátizsákját, és nem volt hajlandó visszaadni.
A sértettek feljelentést tettek, a rendőrség pedig csütörtökön ki is vonult házkutatást tartani a klinikára, ahol az orvosnő rendelt.
Ennek nyomán az is kiderült, hogy az agresszív nő nem is praktizálhatott volna, ugyanis az orvosi kamara nem hagyta jóvá a működését.
Ezért aztán 24 órára őrizetbe vették kényszerítés, rablás, bántalmazás és az orvosi tevékenység jogtalan gyakorlásának gyanúja miatt.
Az illetékes bíróság pénteken dönt arról, hogy szabadlábon várhatja-e a vádemelést vagy sem.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.