// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Belehalt a Covid–19 szövődményeibe a maszktagadó exminiszter

// HIRDETÉS

Bogdan Stanoevici a vírus létezését ugyan nem vonta kétségbe, a hatósági intézkedéseket azonban nyilvánosan bírálta.

Kedd reggel kórházban halt meg Bogdan Stanoevici színész, a Ponta-kormány volt minisztere, aki korábban felemelte a hangját a járványügyi megszorítások, elsősorban a maszkviselés kötelezővé tétele ellen. A közéleti szereplő még 2020 végén fertőződött meg koronavírussal, decemberben már lélegeztetőgépre kellett kötni. Tüdeje nagymértékben károsodott a betegség következtében, halála előtt már egy úgynevezett ECMO-készülék tartotta életben, ami gyakorlatilag egy műtüdő (a vért a testen kívül egy biomembrán segítségével tisztítják meg a felgyűlt szén-dioxidtól, oxigénnel telítik, majd visszavezetik a beteg testébe), szervezete azonban feladta a küzdelmet.

Bogdan Stanoevici tavaly márciusban egy sajtótájékoztatón kelt ki a maszkkötelezettség ellen, mint mondta, neki herpesze lett az orvosi maszktól, így nem hajlandó ilyesmit viselni. (Megjegyzendő, hogy a herpesz kellemetlen, de nem halálos.)

Stanoevici 2014-ben a román diaszpórával való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter, majd 2015-ben a művelődési tárca államtitkára volt a Ponta-kormányban. Függetlenként indult a 2019-es elnökválasztáson is, igaz az esélytelenek között – az első fordulóban mindössze a szavazatok 0,43%-át gyűjtötte be, így a második körbe értelemszerűen be sem jutott.

62 éves volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro