A romániai lakosság közel fele minimum 22 Celsius-fokos hőmérsékleten érzi kényelmesen magát otthonában. Egy 44 éves beteg ukrán férfit keresnek a máramarosi hegyimentők.
Lesújtó adatok láttak napvilágot a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai és az alkohol viszonyáról. A Román Vasútbiztonsági Hatóság és a rendőrség közös ellenőrzéséből kiderült, hogy az év első három hónapjában több dolgozót is ittasan értek tetten a munkahelyén.
A vizsgálatok szerint a vonatmozgásokért, a vasúti járművek tolatásával kapcsolatos műveletek megszervezéséért, koordinálásáért és végrehajtásáért felelős, nagy felelősséggel rendelkező forgalomirányítók sem vetették meg a munkahelyi alkoholfogyasztást.
Ilyen helyzetben találták a temesvári vasútállomás egyik alkalmazottját is március 16-án, akit a helyszínre érkező rendőrök alkoholszondába fújtattak. A mérőműszer 1,02 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki az alkalmazott leheletében, ami már ittasságnak számít. A pityókos forgalomirányítót kórházba szállították, ahol biológiai mintát vettek tőle, és meghatározták a pontos véralkoholszintjét. Az ügyben büntetőeljárást indított a hatóság.
Március 9-én egy Giurgiu megyei állomásfőnök értesítette a rendőrséget, hogy az egyik alkalmazott alkoholos befolyásoltság alatt érkezett munkába. Az alkoholszonda 0,66 mg/l tiszta alkoholt mutatott. A vizsgálat során kiderült, hogy a munkavállaló nem várta meg a hatóságokat, elhagyta az állomás területét, és nem volt hajlandó kórházba menni, hogy vérmintát vegyenek tőle.
Egy aradi alkalmazottról február 3-án derült ki, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll, az alkoholszondás teszt 0,20 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a leheletében.
Mielőtt azt gondolnák, hogy a mozdonyvezetők esetében nem fordulhat elő az alkohol befolyásoltság alatti mozdonyvezetés, máris mondjuk, hogy január 18-án, egy a Bukarest-Brassó útvonalon közlekedő szerelvényen szolgálatot teljesítő masiniszta is fennakadt az ellenőrzésen, aki megtagadta a vérvizsgálatot. A leheletében ugyanakkor 0,03 mg/l tiszta alkoholt mutattak ki. Egy Gorj megyei tolatásvezető és egy a vasúti kocsik mozgatásáért felelős alkalmazott szintén ittasan teljesített szolgálatot.
A legmagasabb véralkoholszint, amelyet idén egy vasúti alkalmazott leheletében találtak, az 1,39 mg/l tiszta alkohol volt, és itt kapaszkodjanak meg, egy bukaresti sorompóőr esetében.
A rendőrségi statisztikák szerint az idei első negyedévben a közlekedésrendészet és a vasútbiztonsági dolgozók a vasúti alkalmazottak támogatásával 332 ellenőrzést végeztek, 1104 esetben igazoltattak vasúti közlekedésbiztonságért felelős személyt, valamint 219 vasúti egységben és 80 vonaton végeztek ellenőrzést.
A megelőző tevékenység részeként 925 közlekedésbiztonságért felelős személynél végeztek alkoholszondás vizsgálatot, és 101 mozdonyvezetőt ellenőriztek. Az akció során tíz szabálysértést tártak fel és tíz személy ellen indítottak vizsgálatot, ebből kilenc személyt tetten értek, közülük hetet szállítottak kórházba vérvizsgálatra.
A CFR foglalkoztatja a legtöbb alkalmazottat Romániában, a munkavállalók száma meghaladja a 22 ezret. Bele sem akarunk gondolni abba, hogy valójában milyen mértékű lehet a munkahelyi alkoholfogyasztás a CFR-nél, de a fenti számokat látva hálával és köszönettel adózunk Alexandriai Szent Katalinnak, a vasutasok védőszentjének, hogy eddig nem volt tragikus következménye a búfelejtéseknek.
Az ideális szobahőmérséklet állandó vitatéma a háztartásokban és munkahelyeken. Van, aki 18-20 fokra esküszik, mások 22 fok alatt szóba sem állnak a termosztáttal.
Egy friss felmérés szerint a romániai lakosság közel fele a 22 és 24 Celsius-fok közötti vagy e feletti hőmérsékleten érzi jól magát otthonában. Több mint 40 százalék már telepített intelligens termosztátokat a hőmérséklet szabályozására - számol be az E.ON Románia a despre-energie.ro platform számára készített felmérés eredményei alapján.
A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy az elmúlt években nőtt az érdeklődés az energiafogyasztás csökkentése iránt: a romániaiak mintegy 80 százaléka válaszolt úgy, hogy már tett lépéseket ebbe az irányba vagy készül rá.
Az energiahatékonyságot elősegítő eszközök közül nőtt az intelligens termosztátok népszerűsége: a román állampolgárok 43 százalékának van ilyen az otthonában. Ugyanakkor a megkérdezettek kevesebb mint 10 százaléka használ különböző mobiltelefonos alkalmazásokat erre a célra.
A termosztát használatával kapcsolatban a megkérdezettek csaknem 32 százaléka azt mondta, hogy valahányszor szükségét érzi, állít a hőmérsékleten, 24,6 százalék pedig a kinti hőmérséklet függvényében állít rajta. Mintegy 15 százalék azt válaszolta, hogy a hideg évszak elején beállítja a számára leginkább megfelelő hőmérsékletet, 7,1 százalék pedig egész évben ugyanazon a hőmérsékleten tartja otthonában a termosztátot.
A közvélemény-kutatásban részt vevők csaknem 50 százaléka a 22 és 24 fok közötti vagy ennél magasabb hőmérsékleten érzi jól magát a lakásban, 45,8 százalék pedig a 19 és 21 fok közötti hőmérsékletet tartja ideálisnak. A válaszadók 3,8 százaléka azt mondta, hogy 16 és 19 Celsius-fok közötti hőmérsékleten érzi jól magát.
Az energiatakarékossági intézkedések sorában előkelő helyen szerepel az energiatakarékos világítás, ugyanakkor sokan az energiatakarékos izzók használata mellett a világítás időtartamának csökkentése mellett döntenek (mintegy 44 százalék).
Az energiamegtakarítás érdekében a legtöbben - a megkérdezettek 49 százaléka - rövidebb ideig működtetik az elektromos fűtőtesteket, 47,4 százalék kevesebbet használja a mosógépeket, 35 százalék a mosogatógépeket, közel 30 százalék a ruhaszárító gépeket.
Szakemberek szerint télen a 20 Celsius-fokos házhőmérséklet az ideális, a hálószoba optimális hőmérséklete a pihentető alváshoz felnőttek esetében 18 fok. A határértékek a személyes preferenciáktól és az évszakoktól függően természetesen változhatnak, de abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy a 24 fok feletti hőmérséklet már nem számít ideálisnak a pihentető alváshoz.
A szigorított ukrán mozgósítási törvény május közepén lép életbe. Az időpontot követően hatvan napja lesz minden hadköteles korú - azaz 18 és 60 év közötti ukrán állampolgárságú - férfinak arra, hogy felkeresse a toborzóközpontot adategyeztetés céljából. A módosított jogszabály tovább szűkítette a mozgósítás alóli kibúvókat.
Vélhetően ennek is köszönhető, hogy ismét Ukrajnából átszökött férfit keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban. A Máramaros megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Dan Benga elmondása szerint úgy tudják, hogy a 44 éves, beteg férfi már három napja a hegyekben tartózkodik.
Kétségbeesett felesége vasárnap riasztotta a hatóságokat. A Salvamont egyik egysége a havasmezői határrendészekkel együtt indult el a férfi felkutatására.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.