// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Még több közpénzt ad a kormány támogatásként a pártoknak, bár a tavalyi összegeket se költötték el teljesen

// HIRDETÉS

A költségvetés-kiigazítás során döntöttek arról, hogy még többet érdemelnek.

Úgy tűnik, mégiscsak kimeríthetetlenek az államkassza tartalékai, nem kell attól tartani, hogy nem jut majd a fontos kiadásokra, illetve a rezsitámogatásokra a téli idényben.

Ez abból szűrhető le, hogy a kormány által a héten végrehajtott költségvetés-kiigazítás során hogy, hogy nem, sikerült lecsippenteni egy jókora összeget arra is, hogy növeljék a pártoknak szánt állami támogatás eredetileg tervezett idei összegét.

A kormány sajtóosztálya megerősítette, hogy az Állandó Választási Hatóság 24,4 millió lejt (mintegy ötmillió eurót) kap a politikai pártok tevékenységének támogatására.

A kiegészítést a választási hatóság kérte a parlamenti és helyi képviselettel rendelkező pártok számára.

Mindezt úgy, hogy éppen a hatóság kimutatásai szerint a pártok tavaly csak a felét költötték el a költségvetésből kapott támogatásnak, így

összesen mintegy 122 millió lej maradt a pártkasszákban.

Vagyis a pártok több pénzt kapnak annál, mint amennyit el tudnak költeni, de jól jönnek a fölös összegek, ha a különböző sajtóorgánumokban a pártot népszerűsítő reklámokat kell finanszírozni.

A választási hatóság 2022-es költségvetése, amelyből a párttámogatásokat is fizeti, 234 millió lej. Ehhez adódik most hozzá az újabb 24,4 millió.

A nagy pártok vezetői persze már évek óta ígérgetik, hogy csökkenteni fogják a párttámogatások összegét, de természetesen eszük ágában sem volt megvalósítani.

Igaz, az idei többlet még szerénynek mondható, mivel tavaly a költségvetés-kiigazításkor 90 millió lejjel többet szántak a pártok támogatására az év elején meghatározott összeghez képest.

A párttámogatásokat 2018-ban kezdték utólag növelni a Liviu Dragnea vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító javaslatai nyomán, amelyeket aztán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatott.

A pártok az idei év első hónapjában 124 millió lejnyi támogatást kaptak, amiből 75 milliót költöttek el.

Ez azt jelenti, hogy csak ebből megmaradt 50 millió lej – ami hozzáadódik a tavalyról megmaradt 122 millióhoz.

A Pénzügyi Tanács egyébként bírálta a költségvetés-kiigazítást, mondván: a valós költségvetési bevételek kisebbek lehetnek a becsültnél, így 9 milliárd lejes lyuk keletkezhet a költségvetésen, ami a bruttó hazai termék 0,66 százaléka.

Igaz, ehhez képest az a rongyos 24,4 millió lej tényleg bagatell.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro