Végül csak rendőri közbelépéssel tudta kiharcolni az igazát.
Egy vakvezető kutya miatt indult el a cicaharc egy Bukarestből Kolozsvárra tartó vonat hálókocsijában. Az esetet a Facebook-oldalán osztotta meg.
Egy látássérült fiatalember, Silviu Roșu még január 27-én akart felszállni a vonatra Bukarestben. Ám a kalauz egyenruhát viselt, és azokkal, akik egyenruhát viselnek, általában csak a baj van. A kalauz az egyenruhájában ugyanis nem engedte felszállni a fiatalembert Basil nevű segítőjével, mert kutyának a hálókocsiban nincs helye.
Az elkeseredett férfi végül a másodosztályra szállt fel, majd felhívta az 112-es segélykérő számot, hogy segítséget kérjen.
Fel is szállt a vonatra egy rendőrnő Ploiești-en, és elkezdett veszekedni a másik egyenruhással, aminek hatására, a fiatalember végre kapott egy helyet a hálókocsiban. A rendőrnő egyébként még azért is veszekedett egy sort, amiért a vonat kifutott a Ploiești-i állomásról, ahelyett, hogy megvárták volna, amíg ő (a rendőrnő) intézkedik.
A kaller végül Silviu Roșu szerint azzal intézte el a dolgot, hogy végül is neki van igaza, de mert látja, hogy Roșu jó ember, segít neki.
A CFR később egy közleményt is kiadott, amiben az egészet a többi utasra akarták kenni: szerintük az útitársak nem engedték be a fiatalembert a hálófülkébe, ahova a jegye szólt, mert zavarta volna őket a kutyája, a kalauz pedig annyira rendes volt, hogy keresett neki helyet egy másik fülkében.
A fiatalember mondjuk nem így emlékszik: szerinte több fülkébe is befogadták volna az utasok, ám a kalauz a rendőrnő feltűnéséig hajthatatlan volt.
A szabályok szerint a hazai vonatokon csak kis termetű élő állatokat (max egy macska) lehet szállítani a megfelelő ketrecben. Nagyobb kutyát csak a másodosztályon lehet szállítani pórázon, szájkosárral, a hálókocsiba csak akkor lehet őket bevinni, ha a tulajdonos a többi helyre szóló jegyet is megvásárolja a fülkében.
A vakvezető kutyákat bármilyen tömegközlekedési járművön ingyenesen lehet szállítani, ám ha a hálókocsiba akarja őket bevinni a gazdájuk, az útitársak beleegyezése is kell.
Az eset azért is érdekes, mert egyre többen szeretnének a házi kedvencükkel utazni akár a vonatokon is, ám sok esetben a lehetetlen szabályok, és azok vaskalapos betartatása miatt erre nincs lehetőség.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.