// 2026. november 4., szerda // Károly

Azt hitte, vége a járványnak? Jó vicc. A szakértő szerint hamarosan napi 10 ezer esetünk lesz

// HIRDETÉS

Persze a „most már sosem lesz vége” típusú kijelentésektől is érdemes tartózkodni. Lássuk, miért lesz most enyhébb a nyomás a magas esetszám ellenére, mint tavaly.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila is elmondta, hogy ismét berobban a járvány – ami már most látszik, hiszen máris 4300 fölött vannak a napi számok. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai tagja szerint

hamarosan megint 10 ezer körüli lesz a napi esetszám, mint az tavaly novemberben volt,

viszont most megvan az az előnyünk, hogy az oltási kampány már javában zajlik, és ha a veszélyeztetett kategóriába tartozók immunisak a kórra, akkor a nagy számok ellenére mégsem lesz akkora a nyomás az egészségügyi rendszeren, mint tavaly.

Jelenleg a járványkezelés Achilles-sarkának számító intenzív osztályokon megint majdnem 1100-an vannak (eddig 1300 volt a csúcs tavaly decemberben), azaz ismét a befogadóképesség határán vagyunk, de minél jobban halad az oltási kampány második szakasza, elvileg annál jobb lesz a helyzet ezen a téren, hiszen ha a fiatalabb generációk könnyebben megbirkóznak a betegséggel, közülük kevesebben produkálják annak a súlyosabb formáit.

Amúgy ha azt hitte, vakcinakrízis van, akkor téved. Most épp egy jó kis fecskendőkrízis körvonalazódik.

Vakcinából ugyanis egyre több kerül forgalomba, minden egyes adag oltás beadásához kell azonban egy speciális fecskendő. Ez azt jelenti, hogy a világnak kell úgy 10 milliárd darab ilyen fecskendő, a gyártók pedig már alig bírják. Nálunk egyelőre nem volt gond a fecskendőkkel, de ha ez így megy tovább, akkor könnyen lehet.

Ami a vakcinákat és az oltás ütemét illeti, Románia jelenleg elég jól áll a rangsorban (Európában a 2., világ szinten a 7. helyen vagyunk). Rafila szerint a következő periódusban nem az lesz a kérdés, hogy lesz-e elég oltóanyag, ellenkezőleg. A következő két hónapban 6,4 millió adag oltás fog érkezni Romániába, miközben a lakosság oltakozási vágya csökken, így logisztikai problémák merülnek fel:

ki kell találni, hogyan tároljunk biztonságosan annyi oltást.

Az emberek ugyanis így működnek: amikor kevés vakcina van, mindenki oltakozni akar, amikor már sok vakcina áll rendelkezésre, hirtelen senkinek se lesz sürgős az ügy.

Pedig minél hamarabb elérjük a nyájimmunitást – amit a legsikeresebb oltási kampány mellett is leghamarabb csak őszre tudunk elérni –, annál hamarabb elkezdhet lassan normalizálódni az életünk.

Addig nem, akármennyi összeesküvés-elméletet is olvas össze a neten.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro