// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Azért ez is egyfajta rekord: egy hét alatt négy bírságot gyűjtött be egy karanténba zárt férfi

// HIRDETÉS

Az olaszországi szabadság után nehezen viseli a bezártságot.

Egészen sajátságos rekordot sikerült felállítania egy, Prahova megye székhelyéről, Ploiești-ről származó férfinak, aki március 14-e óta kénytelen egy Ploiești-en kialakított karanténközpontban tölteni az idejét: folyamatos botrányai miatt már négy bírságot is sikerült összegyűjtenie a karanténszabályok megszegése miatt.

A férfi Olaszországból tért haza, és mivel Itália vált a koronavírus-járvány gócpontjává, az onnan érkezőket 14 napra hatósági karanténba helyezik.

A férfi azonban nagyon nehezen viseli, hogy az olaszországi lét után Romániában egészségügyi óvintézkedések „áldozatává” vált: már többször is megzavarta a többi karanténban levő nyugalmát, és a hatóságoknak is intézkedniük kellett vele szemben.

Legutóbb vasárnap délután kellett kivonulniuk az egyenruhásoknak, amikor a férfi a szobája ablakából kezdett üvöltözni, késnek tűnő tárgyat szorított szobatársa nyakához, majd azzal fenyegetőzött, hogy a saját hasába döfi az eszközt, ha nem hagyhatja el a karantént.

Végül nem okozott kárt sem magában, sem másban, de mint kiderült, a nap folyamán korábban már renitenskedett egy sort: két húszeuróst dobott ki az ablakon, miután rokonai megérkeztek hozzá egy hazai ételcsomaggal.

A bankjegyeket lefoglalták, a rokonokat pedig kihallgatják, hogy kiderítsék, mire szánta a pénzt.

A nyomozás már csak azért is indokolt, mert mint kiderült, 16-án a férfi egy csomag cigarettát is kidobott egy chipses zacskó társaságában, a rendőrök pedig a cigarettás dobozban marihuána-maradványokat, a zacskóban pedig füves cigaretta sodrásához használatos papírcsíkokat találtak.

Emiatt persze kábítószer birtoklása miatt eljárás indult ellene.

Tényleg kemény lehet az élet a karanténban.

Pláne, ha a fű sem nő.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro