// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Az önkéntes katonának jelentkezők közül legtöbben a fizikai próbán hasaltak el :D 

// HIRDETÉS

Tizenkét év alatt közel húszmilliárd eurós veszteség érte a közúti árufuvarozókat a szárazföldi schengeni csatlakozás halogatása miatt. Tavaly óta kilenc százalékkal nőtt a romániai flexitáriánusok aránya.  

Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret  

A román hadsereg vezérkara kiértékelte a 2024-es év első toborzási és kiválasztási fordulóját, és az eredmények láttán úgy maradtak, mint a fogorvosnál, hisz a katonajelöltek közel negyede nem ment át a fizikai próbán.

Elképzeltük az ezredesek, tábornokok elhűlt ábrázatát, amikor szembesültek azzal, hogy az ország szuverenitásának és területi épségének védelméért felelős fegyveres állami szervezet önkéntes regrutáinak többsége két kilométert sem volt képes megadott idő alatt lefutni. Ilyen fizikai kondícióban még békeidőben is nehezen lehet elfutni az elől, akik kerget, de hogy lehet így megfutamodni az ellenség elől?  

A szelekciós folyamat fizikai és pszichológiai felmérések sorából állt, majd a feladatokat sikeresen abszolválókat be is osztották a különböző egységekbe. A kampány 41 megyében és Bukarestben zajlott, a meghirdetett helyek száma 5093 volt. A vezérkar és az ország számára jó hír, hogy túljelentkezés volt, összesen 6448-an szerettek volna angyalbőrt húzni magukra, köztük 1300 nő.  

A megmérettetések első fázisát jelentő fizikai próbán a jelöltek 24 százaléka bukott orra szó szerint és átvitt értelemben is, míg a pszichológiai felmérésen 18 százaléknak intettek búcsút. A harmadik szintnek számító orvosi vizsgán végül a jelentkezők 12 százalékát tanácsolták el, a minden próbát sikerrel teljesítők száma így összesen 2626-ra zsugorodott.  

A védelmi minisztérium (MApN) közleménye szerint szűkszavúan és a lényegre koncentrálva kijelenti: a fizikai felmérés jelentette a legnagyobb akadályt a bakajelöltek számára, holott a teszt nehézségi szintje közepesnek mondható. Egy 18 és 45 év közötti, átlagos fizikummal rendelkező személynek nem okozhat nagyobb nehézséget a minimálisan kötelező követelmények teljesítése.  

A MApN szövege ezt követően a pozitívumokra koncertál, amikor kijelenti, a fiatalok magas érdeklődése a honvédelmi intézmények irány azt mutatja, hogy teljesíthetők a román hadsereg katonai állományának növelésére vonatkozó általános célkitűzések. Ezzel a lendülettel be is jelentették, hogy az idei évi második toborzókampányt májusban kezdik.  

A szaktárca szerint a katonai szolgálatot becsületesen meg is kell fizetni, ezért a juttatásokról is szót ejtettek a dokumentumban. Egy hivatásos katona legalacsonyabb havi nettó bére 4399 lej, ebből 1054 lej élelmezési pótlék. Egy rendfokozattal rendelkező hivatásos katona legmagasabb nettó havi jövedelme: 5 765 lej, amiből 1054 lej jut élelmezésre. Az összegek mellett szépen hoznak a konyhára a felszerelés, utazási, lakásbérleti és lakásvásárlási, kiküldetési pótlékok, valamint az üdülési csekkek és a különböző egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó jogosultságok is.  

A minisztérium azzal zárja a közleményét, hogy a hadsereg továbbra is az egyik legbiztonságosabb munkaadó Romániában, és a stabil, kiszámítható munkavégzés döntő érv egy ilyen életpályamodell mellett, valamint a katonai környezetben kialakuló szolidaritást és összetartást pozitívan tükrözik a katonák életminőségének mutatói.  

Aki tehát elhivatást érez a katonai pálya iránt, annak valóban megéri a mundért és a tornaórát kihívásait választani.  

Két és félmilliárd euró veszteséget okoztak 2023-ban a közúti árufuvarozóknak a határellenőrzések okozta késések 

Tovább nyögi a szárazföldi schengeni csatlakozás osztrák vétóját Románia, hisz csak a közúti árufuvarozói ágazat tavaly 2,55 milliárd eurót veszített a határellenőrzések okozta késések miatt. A 2022-ben felhalmozott veszteség 2,41 milliárd euró volt - számolt be Radu Dinescu, a Romániai Közúti Fuvarozók Országos Szövetségének (UNTRR) főtitkára egy hétfői szakmai konferencián.  

Emlékeztetett arra, hogy Románia már 2011 márciusában csatlakozhatott volna a schengeni térséghez. Számításai szerint az ágazat 2012-től mostanig összesen 19,1 milliárd eurós veszteséget könyvelt el, ami a romániai közúti fuvarozás 2023-as forgalmának felel meg. 

Radu Dinescu elmondta, jelenleg a fuvarozók 8-16 órát várakoznak a magyarországi átkelésre, a várakozási idő a határnál néhány évvel ezelőtt az öt napot is elérte. Ez utóbbi számlájára írja, hogy amikor az egyik nagy autóipari cégnek választania kellett Magyarország és Románia, Nagyvárad és Debrecen között, és a hosszú várakozási idő miatt úgy döntött, hogy nem Romániában, hanem Magyarországon marad. A főtitkár itt minden bizonnyal a BMW-re gondolt.  

Végső sokkoló információként hozzátette, a román-bolgár határon jelenleg 36 óra az átlagos várakozási idő, míg a nem schengeni határokon egyenesen “katasztrofális” a helyzet: a román-ukrán határnál 10-15 napot kell várakozniuk a fuvarozóknak az átkelésre. 

A romániaiak közel egyharmada fogyaszt húst naponta 

A romániaiak 31 százaléka fogyaszt húst naponta, de egy év alatt 30 százalékról 39 százalékra nőtt a növényi alapú élelmiszereket gyakran fogyasztók, azaz a flexitáriánusok aránya Romániában - derül ki a Danone Románia kutatásából. 

A növényi alapú termékeket a megkérdezettek 33 százaléka az ízükért fogyasztja, 30 százalékukat pedig a környezettudatosság motiválja. A 25-34 év közötti fiatalok különösen fogékonyak a felelősségteljesebb és környezettudatosabb élelmiszer-fogyasztásra.  

A Romániában is egyre népszerűbb flexitáriánus étrend úgy támogatja a változatos ételfogyasztást, hogy nem iktatja ki teljesen a húst az étrendből. Ez a rugalmas táplálkozási forma lehetővé teszi a hús vagy hal beiktatását a gyümölcsök, zöldségek és növényi termékek széles választéka mellett, kiegyensúlyozott alternatívát kínálva azoknak, akik változatosságra vágynak anélkül, hogy az ízletes ételekről lemondanának - olvasható a kutatási jelentésben.   

A felmérés szerint a romániaiak 30 százaléka valamilyen táplálkozási elvet követ, köztük a flexitarianizmust.  

Gabriela Radulian orvos, a Romániai Diabétesz, Táplálkozás és Metabolikus Betegségek Társaságának elnöke szerint a táplálkozás alapvető hatással van fizikai és mentális egészségünkre, a flexitáriánus étrend pedig az egészséges életmód része lehet, ugyanakkor számos korlátozástól mentes, kiegyensúlyozott és barátságos mind az ember, mind a környezet számára.  

Továbbá az étrend segíthet a testsúly megtartásában vagy akár csökkentésében, de más előnyökkel is jár: a nátriumbevitel csökkentésével az optimális célértékeken belüli vérnyomásértékek, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának, illetve a vércukorszint stabilizálásával a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkentésével, a kognitív hanyatlás lassításával jár. 

Fontos, hogy nem elég egészségesebben táplálkozni, mozogni is kell, megfelelően hidratálni és pozitívan gondolkodni - hangsúlyozza Radulian. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS