A kórházak már most tele vannak, pedig messze még a 4. hullám vége. És így a mortalitás is nagyon meg fog ugrani.
Amikor doktor Virgil Musta, a temesvári járványkórház vezetője felbukkan a sajtóban, akkor tudni lehet, hogy baj van. Mint például most, amikor el is mondta, hogy nagy baj van. Mert például náluk már megtelt az egész kórház intenzív osztályostól kovidosokkal, és a gond az, hogy a helyzet tovább súlyosbodik.
Musta azt is mondta, hogy
A doki kerek perec megmondta, hogy a lakosság jelentős része egyszerűen nem fogja fel, mennyire elkeserítő, és aggasztó a helyzet, mert a delta olyan gyorsan terjed, hogy az egészségügy nem tud lépést tartani ezzel. Nem elég, hogy már most tele vannak a kórházak, hamarosan napi 15 ezres esetszámaink lesznek, és a felmérések szerint az alacsony átoltottságú országokban (mint Románia), a fertőzöttek 10%-ánál is a betegség súlyos formája jelentkezhet, ez pedig 1500 beutaltat fog jelenteni naponta.
Olaszországban tavaly, amikor ugyanúgy letarolta őket a járvány, ahogy most a nagy fokú oltásellenesség miatt minket fog, azt is megfigyelték, hogy a járvány amúgy 3–4%-os mortalitása 13%-ra nőtt, mert egyszerűen nem volt kapacitás ellátni a súlyos betegeket.
Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora szerint is elfogadhatatlan az aktuális járványhelyzet, miközben annyi oltásunk van raktáron mint a nyű. Szerinte
A RO Vaccinare Facebook-oldalon is segélykiáltásszerű bejegyzést tettek közzé, aminek szintén az a lényege, hogy meg kéne értenünk végre, mennyire súlyos a helyzet.
Románia jelen pillanatban az egész világon a 6., Európában pedig a második 2. helyen áll ami a járvány áldozatainak számát illeti, ami azért elég ijesztő. Több mint 10 ezer fertőzött van kórházban, amiből mintegy 300 kiskorú, több mint ezren pedig az intenzíven küzdenek az életükért.
A járvány miatt (az egész világon) hétfőn elhunytak 5%-a romániai. Az európai elhunytak 11,5%-a volt romániai hétfőn.
Romániában lakosságarányosan 2,65-ször nagyobb a járvány áldozatainak száma, mint az európai átlag. És így tovább.
Ezek azért elég ijesztő adatok. Jó lenne talán elgondolkodni, hiszen pár tűszúrással nagyban csökkenthetnénk a bajt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.