// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az év eddigi legviccesebb sajtótájékoztatóját tartották ma a román fővárosban (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Egy alpolgármester, egy főpolgármester-jelölt és egy arra járó robogós hozta össze. Volt egy kisebb lökdösődés, és egy bútor is képbe került.

Olyan elképesztő sajtótájékoztatóra került ma sor Bukarestben, a Ghencea úton, hogy azt a „halucsinánt” szó írja le a legjobban, amit a román sajtó akkor szokott használni, ha valami egészen hajmeresztő dolog történik. A forgalmas útszakasz melletti sajtótájékoztatót Nicușor Dan, az USR és a PNL közös főpolgármester-jelöltje hirdette meg, hogy arról beszéljen, mennyi mindent nem valósított meg Gabriel Firea jelenlegi főpolgármester. Csakhogy a sajtótájékoztatón megjelent egy szekrénnyel Aurelian Bădulescu alpolgármester, amit azért vitt magával, mert szerinte Nicușor Dan három hónap után egy szekrényből bújt elő.

Bădulescu először azzal a férfival veszekedett, aki eltávolította a szekrényt (miután Nicușor Dan egyszer már az árokba borította), majd ellehetetlenítette az egész sajtótájékoztatót. A PSD-s politikus állandó bekiabálásokkal zavarta a rivális párt(ok) jelöltjét. Volt egy kisebb lökdösődés is, miközben a forgalomban a sofőrök dudáltak. Egy ideig úgy tűnt, lecsillapodtak a kedélyek, majd megjelent egy robogós, aki a TV-ben látta a jelenetet és a helyszínre sietett, mert annyira zavarta Bădulescu magatartása. Majd élő adásban elhordta mindennek Bukarest második emberét azért, mert csak hazudnak, miközben semmit sem csináltak.

Nagyjából ennyi történt ma a Ghencea úton. Még mindig meglepő, hogy milyen balkáni szenvedéllyel űzik a politikát a román fővárosban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro