Az egészet sikerült úgy elszúrni, hogy a zsűri elnöke már bánja, hogy nem Kolozsvárra voksolt.
Nyolc hónapja vette át Temesvár vezetését a német származású Dominic Fritz, aki azóta elég sok helyi érdekcsoportot haragított magára, egyszerűen bármibe kezd, garantáltan darázsfészekbe nyúl. A héten például egyszerre hárul rá a több száz milliós adóssággal rendelkező távhőszolgáltató megmentése, a városháza szerkezeti felépítésében eszközölt változtatásokkal dacoló közalkalmazottak lecsillapítása, és a tetszhalott állapotban lévő európai kulturális fővárosi projekt újraélesztése is. Egyik sem könnyű menet, nem csoda, hogy
Fritz már régóta ígérgette, hogy rendet tesz a kultfővárosi projekt körül, de ez sem megy simán. A műveletet a többszörösen lejáratott Temesvár Európa Kulturális Fővárosa Egyesületnél kezdte, mely képtelen volt leküzdeni az alulfinanszírozottság és a hozzá nem értés okozta kihívásokat. Az újratervezést koordináló csapat élére a polgármester Corina Șuteu volt kulturális minisztert tette, a tanácsadók költségei 27 ezer euróra rúgnak.
Mivel nem tudtak együttműködni az egyesületet nyolc és fél éve vezető Simona Neumannal, kölcsönösen megegyeztek arról, hogy félreáll az útból. Neumannt annyira felbosszantotta az, ahogy Dominic Fritz a sajtóban kezelte az ügyet – többek között magánlevelezések kerültek nyilvánosságra –, hogy
Történik mindez úgy, hogy az egyesületnek szerdáig kellett volna benyújtania az Európai Bizottságnak a tevékenységi jelentést, illetve jövő hétre van betervezve egy gyűlés a brüsszeli illetékesekkel.
Az egyesület gyakorlatilag ismét működésképtelen, minden valamirevaló szakértő távozott a projektből, Neumann pedig olyan vádakat fogalmazott meg, mintha semmi köze nem lenne ehhez a kudarchoz, és arra panaszkodik, hogy az önkormányzat csapata megalázó módon számon kérte rajtuk az eddig elvégzett (talán inkább el nem végzett) munkát. Az állandó bizonytalanság miatt a kulturális partnerek elfordultak az egyesülettől, amit Neumann kizárólag Fritzék hozzáállásának számlájára ír.
Simona Neumann Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki véleményét a téma kapcsán Steve Green, aki a 2021-es kultfővárosi címről döntő bizottság elnöke volt, és lényegében az ő szavazatán múlott, hogy Temesvár került ki győztesként. Green azt írta, hogy felmerül benne a kérdés, vajon helyesen döntött-e a cím odaítélésekor, mert a fejlemények alapján talán a másik esélyes várost, Kolozsvárt kellett volna választania…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.