Durva számok.
Ismét olyan felmérést tett közzé az Európai Uniós statisztikai hivatala, amely ordítóan jelzi, mennyire is lemaradt Románia a 21. század civilizációs normáitól.
Az Eurostat által szerdán ismertetett statisztikában azt vizsgálták, hogyan állnak a tagállamok az egyik legelemibb higiéniai követelmény szintjén: hány olyan otthon van, ahol van benti illemhely, és hány olyan, ahol az embereknek még mindig az udvar végi vécére kell járniuk.
Nos, Románia a mérsékelten előkelő tök utolsó helyen végzett.
Ráadásul orbitális, nehezen behozható különbséggel.
Összehasonlításképp: 2019-ben az EU népességének mintegy 2 százaléka élt olyan házban, ahol nem volt benti vécé.
Ez szép előrelépés a 2010-es 3,7 százalékhoz képest.
Na, Romániában ez az arány viszont 24,2 százalék.
Vagyis több mint tízszerese az EU átlagának.
A szégyendobogó második helyén Bulgária áll, ott viszont nagyságrendekkel kisebb, csupán 13,7 százalékos az arány – nem mintha nem lenne ez is vállalhatatlanul magas.
Nem állnak túl jól a litvánok sem: ők 10 százalékkal feszengenek a dobogó harmadik helyén.
A Baltikum eleve meglehetősen pocsékul áll, a további sorrend ugyanis Lettország (8,7 százalék) és Észtország (4,7 százalék).
Nem vet túl jó fényt Magyarországra sem, hogy belefért az első hatba, igaz, az a 3,1 százalék legalább már az uniós átlag közelében van.
Ugyanakkor a 27-ből 19 olyan EU-tagállam van, ahol 1 százaléknál alacsonyabb a benti illemhely nélküli ingatlanok aránya.
Az éllovas Svédország, ahol ez majdnem 0 százalék.
Utána Luxemburg, Málta, Hollandia és Szlovénia következik – mindegyikben 0,1 százalékos az arány.
Németország pironkodhat mögöttük egy kicsit a maga 0,2 százalékával.
Amúgy Románia nagyot javított, 2010-ben ugyanis még 40,9 százalék volt a benti vécé nélküli otthonok aránya.
Lehet pezsgőt bontani.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.