// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az erőszak ellenére is vinni kell a házasság keresztjét – Teodosie érsek megint megnyilvánult – hétfői hírmix

// HIRDETÉS

Diana Șoșoacă pedig a második jelölt George Simion AUR-vezér után, akiről tudjuk, hogy indul az őszi államfőválasztáson.

Megszavazták: Diana Șoșoacă államfőjelölt lesz

Két héttel azután, hogy európai parlamenti képviselővé választották, Diana Șoșoacă pártja, az SOS Románia vezetőtanácsa megszavazta, hogy a botrányos közszerepléseiről ismert politikus legyen az alakulat jelöltje az őszi államfőválasztáson.

A fejleményt az a Luis Lazarus jelentette be az Antena3 hírtelevízióban, aki a listán Șoșoacă után másodikként szintén EP-képviselői mandátumot szerzett a június 9-i választásokon.

Diana-Iovanovici Șoșoacă politikai karrierje alig négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor 2020 decemberében az AUR listáján a bukaresti parlament szenátorává választották. Alig egy hónappal ezután kirúgták az AUR-ból, azóta függetlenként tevékenykedett – ez a tevékenység jobbára kimerült a kiabálós, sértegetős, botrányos szereplésekben és közösségi médiás videózásokban.

Șoșoacă-n kívül eddig egy politikusról lehet biztosan tudni, hogy indul az őszi államfőválasztáson, ő pedig George Simion, az AUR elnöke. A PSD és a PNL egyelőre nem nevezett meg elnökjelöltet, még az államfőválasztás időpontjáról is viták vannak a két kormányzó párt között. Bár Mircea Geoană egykori miniszterelnök és jelenlegi NATO-főtitkárhelyettes egy ideje lebegteti, hogy indulna az elnökválasztáson, de konkrét bejelentést még nem tett ezzel kapcsolatban.

A nő viselje a házasság keresztjét – mondta a rádióban Teodosie konstancai érsek, és természetesen megint kiverte a biztosítékot

Teodosie konstancai ortodox érsek évek óta botrányos kijelentéseivel kerül rendszeresen a figyelem középpontjába, a vírustagadástól és az oltásellenességtől a híveknek adott elképesztő életmód-tanácsokig szinte minden területen mondott már valamit, amivel mindig kiveri a biztosítékot. Az érsek annyira renitens, hogy a román ortodox egyház vezetésében is ellenérzésekkel követik pályafutását. Legutóbb pedig azzal került be a hírekbe, hogy a DNA eljárást indított ellene korrupció miatt.

Az ortodox főpap most ismét botrányt okozott, mivel egy rádióműsor meghívottjaként azt a tanácsot adta egy kérdéseivel hozzá forduló nőnek, hogy a családon belüli feszültségek és megalázások ellenére is tűrnie kell, vinnie kell a házasság „keresztjét”, ne váljon el a férjétől, mert a házasság szent és Istentől való és inkább imádkozzon.

Teodosie kijelentéseire a kormány két minisztere is elítélően reagált. Natalia Intotero családügyi miniszter szerint bármilyen visszaélés, a pszichológiai is, elfogadhatatlan, az áldozatokat pedig védenie és támogatnia kell az államnak. Az Esélyegyenlőségi Ügynökségen keresztül az állam védelmet nyújt a családon belüli erőszak minden áldozatának, akik éjjel-nappal jelentkezhetnek a 0800 500 333 ingyenes telefonszámon – hangsúlyozta a miniszter.

Megszólalt az ügyben Alina Gorghiu igazságügyi miniszter is. Teodosie püspök megnyilvánulása a bármilyen jellegű erőszak áldozatai iránti tisztelet és együttérzés durva hiányát mutatja – mondta.

Gorghiu szerint a „fájdalmas valóság” az, hogy a román rendőrség legfrissebb adatai szerint az év elejétől több mint 49 ezer esetben kellett közbeavatkozni családon belüli erőszak miatt, idén pedig nőtt az ezzel kapcsolatos bűncselekmények száma az előző évhez képest.

„Szégyenletes, hogy egy közszereplő, akit a romániai hívők hitelesnek tekintenek, ilyen kijelentéseket tegyen, az ehhez hasonló elfogadhatatlan kisiklásokat nem szabad elhallgatni” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében az igazságügyi miniszter.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro