// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az Electric Castle Iggy Poppal és a Chemical Brothersszel támad jövőre

// HIRDETÉS

A veterán Iggy ráadásul új lemezzel érkezik.

A punk keresztapja, a világhírű Iggy Pop lesz a 2023-as Electric Castle fesztivál egyik húzóneve.

A szervezők kedden jelentették be az első neveket a jövő évi felhozatalból, és azzal dicsekedtek, hogy Iggy Pop először fog fellépni Romániában, holott ez nem igaz, hiszen 2011-ben már fellépett a Félsziget Fesztiválon, ahol meg is sérült – egyes források szerint kontkrétan eltörte a lábát –, mégis végigjátszotta a koncertet, mert nyilván teljesen józan volt.

A punk keresztapjaként emlegetett sztár különben is a punk nagypapája már, elmúlt 75 éves, így nem volt meglepő, hogy nemrég egy interjúban ismét megerősítette, hogy „rozoga állapotára” tekintettel a továbbiakban is tartózkodni fog az úgynevezett stage divingtól, vagyis a színpadról a közönség közé ugrástól. Ezt egyébként még 2010-ben jelentette be eredetileg, miután egy New York-i koncerten megsérült, mert a közönség egyszerűen nem kapta el. Az esetről itt egy videó is:

Azt azonban nem mondhatjuk, hogy nosztalgiakoncertre kellene készülni, hiszen a veterán legenda új lemeze jövő február elején fog megjelenni Every Loser címmel. De nyilván az olyan régi nagy slágerek is fel fognak csendülni a jövő évi koncerten, mint mondjuk ez:

Az elektronikus zene avatott rajongói is örülhetnek, hiszen a műfaj egy olyan legendája is fellép az Electric Castle fesztiválon, mint a The Chemical Brothers, de itt lesz még többek között George Ezra, a Sigur Rós, a Pendulum, Peggy Gou, a Nothing but Thieves, Tash Sultana és a Nova Twins is.

Aki pedig egy kis kőkemény mongol zúzásra kíváncsi, annak jó hír lehet, hogy a szervezők a mongóliai The HU zenekart is meghívták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro