// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az autópálya, amely még papíron sem akar elkészülni

// HIRDETÉS

Az ember eltöpreng picit azon, miért is nevezik az A8-ast az Egyesülés autópályájának.

Azt már sokszor láttuk, hallottuk, olvastuk, hogy az A8-as autópálya stratégiai fontossággal bír Románia számára, hiszen ez köti majd össze Erdélyt Moldvával. És ez legalább olyan fontos, mint a nagy egyesülés: ezért is becézik a Marosvásárhelyt Târgu Neamț-cal elméletben összekötő utat az Egyesülés autópályájának.

Igen ám, de ez az újabb nagy egyesülés sehogy sem akar összejönni. Még papíron sem. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője mit tehetett volna: kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elégedetlenségét fejezte ki a tervezési folyamat eredményességét illetően. Az a helyzet ugyanis, hogy a tervezéssel megbízott madridi székhelyű cég egyszerűen lazsál. Az persze tény, hogy nem egy bekötőút megtervezéséről van szó, tehát komplex munkálatokat kell összehangolni, viszont a spanyol cég sem vásári bódék tervezésére szakosodott.

A dolgok jelenlegi állása mellett a CNAIR úgy döntött, minden hétfőn ellenőrizni fogja a heti eredményeket. Hogy lássák, mi a pálya. (Arról egyelőre nem nyilatkozott a vezető, mi történik, ha nincs pálya.)

A CNAIR egyébként levelet is küldött Madridba, amelyben hatékonyabb munkára ösztökélte a tervező céget, továbbá (még) több gépet és szakembert kért, hátha így sikerül behozni a lemaradást. Addig azonban a nagy közúti egyesülés papíron is csak álom marad.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro