Szeben megyében meg állatáldozatot mutattak be az aszfaltozó munkások.
Nehéz eldönteni, hogy az ember sírjon vagy nevessen a Digi 24 portál által közölt híren, mely szerint Alsóporumbák község közelében, ahol a Brassói Regionális Út- és Hídigazgatóság (DRDP) munkásai végeztek útfelújítási munkálatokat, leaszfaltozták egy kölyökkutya tetemét. Bár lehet, hogy a munkások holmi modern Kőmíves Kelemenekként úgy gondolták, hogy ha nem teszik arrább az útszélén heverő tetemet, hanem inkább ráöntik a forró aszfaltot, akkor az mágikus áldozatként növeli majd az út élettartamát (ami valljuk be Romániában elég gyakran elég kicsi), de pechükre a jelenetnek voltak szemtanúi is, akik igencsak kiakadtak a látottaton. Miután a kölyökkutyáról készült képek bejárták az internetet, Georgeta Maria Poşa, a község polgármestere kérdőre vonta a felelős hatóságokat. A brassói DRDP szóvivője, Elekes Róbert egy igencsak hosszú válaszban nyugtatta meg az embereket, elmagyarázva, hogy a tetemet tulajdonképpen nem is aszfaltozták le, hanem csak beleragadt a forró bitumenes rétegbe, amikor valószínűleg egy traktor kerekéről odakerült. Hozzátette, hogy a tetemet azóta eltávolították.
Áramütés általi súlyos égési sérüléseket szenvedett a csütörtökről péntekre virradó éjszaka két tinédzser, akik felmásztak egy Murfatlar településen álló vonat egyik vasúti kocsijának tetejére. A Konstanca megyei mentőszolgálat szóvivője, Claudia Tatarici elmondása szerint a két fiú 14 év körüli, egyikük testfelületének 80 százalékán szenvedett égési sérüléseket, a másik testének mintegy 20 százalékán. Mindkettőt a megyei kórházba szállították, az előbbit azonban a nap folyamán átszállították repülővel a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba. Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint a súlyosan sérült pácienst a SMURD mentőkocsijával vitték el a Konstanca megyei kórházból a Mihail Kogălniceanu repülőtérre, ahonnan repülőgéppel szállították Bukarestbe.
Az Agerpres beszámolója szerint a fiú állapota továbbra is nagyon súlyos, gépi lélegeztetésre szorul, testének 80 százalékán vannak áramütés okozta égési sérülések, és a magasból való lezuhanása nyomán is szerzett további sérüléseket. Sebtisztító és dekompressziós műtétet hajtottak végre rajta, jelenleg az intenzív osztályon fekszik.
Mindezt jogosítvány nélkül tette egy 25 éves férfi Kézdivásárhely környékén. A Kovászna megyei rendőrség tájékoztatása szerint a kézdivásárhelyi rendőröknek járőrözés közben lett gyanús egy elhagyatott gyárépület parkolójából kitérő autó, melynek sofőrje felszólításukra nem állt meg, hanem gázt adott, és tovább hajtott. Kezdetét vette az autósüldözés, mely akár filmbeillő is lehetett volna, ám a menekülő sofőr nekiütközött egy rendőrautónak, majd az úttestről lesodródva autója az árokba borult – így rövidere sikerült az akciójelenet. A férfi társával együtt a kukoricásba menekült. Bár a rendőrök azt hitték nyomukat vesztették, nem sokkal később a közeli Nyújtódról értesítették őket egy autó ellopásáról. A második akció sikeresebbnek bizonyult, elkapták a menekülni próbáló sofőrt, akinek egyébként jogosítványa sem volt. A rendőrség közleménye szerint időközben arra is fény derült, hogy az első autót a Brassó megyei Feketehalomból lopták el.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.