// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Araszolgatunk a normalitás felé: ezekkel a lazításokkal kezdődik július

// HIRDETÉS

Több résztvevővel lehet családi eseményeket szervezni, és akár éjszaka 2 óráig is nyitva tarthatnak a vendéglátóhelyek.

Ami pár hónappal ezelőtt még elképesztően távolinak tűnt, szinte észrevétlenül elérhető közelségbe került: a járványszabályok szépen lassan eltűnnek a mindennapi életünkből, talán csak a beltéri maszkviselés kötelezettsége és a védettséget/fertőzésmentességet igazoló okmányok emlékeztetnek még a járvány tombolására.

A július elsejétől életbe lépő újabb enyhítések elsősorban a fesztivál- és más rendezvény-szervezőknek, a családi eseményekre készülőknek, a vendéglátósoknak és a sportolóknak kedveznek, meg persze mindazoknak, akik a felsoroltakkal kapcsolatos tevékenységre készülnek.

Szabadtéri rendezvényeket július 1-től maximum 2 500 résztvevővel lehet szervezni,

azzal a feltétellel, hogy a szervezők mindenki számára biztosítanak legalább 2 négyzetméteres terültet. A belépés azok számára lehetséges:

  • akik beoltatták magukat és eltelt tíz nap a második vakcina óta,
  • akik fel tudnak mutatni egy, legfeljebb 72 órával korábban készült negatív RT-PCR tesztet, vagy egy, legtöbb 24 órával korábbi antigén gyorstesztet,
  • akik átestek a koronavíruson, és a diagnózistól számítva eltelt legalább 15, de nem nem több, mint 90 nap (orvosi papírokkal kell igazolni, pontosan hány nap telt el).

A 2500 feletti szám meghaladása csak akkor lehetséges, ha minden résztvevő oltva van.

Fontos újdonság azok számára, akik esküvőre, keresztelőre vagy más családi eseményre készülnek, hogy

július 1-től kültéren 150 fő, beltéren 100 fő részvételével lehet ünnepelni,

a járványszabályok betartása mellett, amennyiben az adott településen a lakosságarányos fertőzési ráta nem haladja meg a 3 ezreléket. A létszám megállapításakor a 16 éven aluli gyerekeket nem számolják bele a vendégseregbe.

Ha ennél nagyobb bulit csapnánk, egy alternatív megoldást jelenthet az, ha a részvételt az oltáshoz kötjük. Akár háromszáz személy is egybegyűlhet beltéren, azonos feltételrendszerek mellett, mint a fesztiválokon (lásd fentebb).

Az éjszakai életre vágyók örülhetnek, hogy

a vendéglátóhelyek 2 óráig lesznek nyitva,

a táncos szórakozóhelyek pedig 70 százalékos kapacitással működhetnek. Sportversenyeken a lelátók felét tölthetik meg a nézők, a maximális kapacitással megnyíló edzőtermekben pedig maszk nélkül gyúrhatnak a fitnesz szerelmesei, amennyiben egy főre legalább 7 négyzetméter jut.

A szállásadó helyek is maximumra pörgethetik a vendégfogadást, 100 százalékkal működhetnek, ami igencsak jó hír a turisztikai csúcsszezonban. Szintén pozitív fejlemény, hogy újra lehet vásárokat tartani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro