Marosvásárhelyen. Ennek örömére minden kizárólag román nyelven zajlott, és a feliratok is egynyelvűek.
A Román Posta illetékesei egyszerre adtak tanúbizonyságot arról Marosvásárhelyen, milyen arányérzékkel és ízléssel rendelkeznek, amikor úgy avattak fel egy felújított, lakónegyedi postahivatalt, mintha legalábbis a világ legnagyobb, sztárépítészek által tervezett postaszékházát építették volna meg, az ünnepségen pedig egyszerre vett volna részt Joe Biden amerikai elnök, a pápa és George Clooney.
Pedig csupán egy kövesdombi postahivatalról van szó, amelynek a felújítása három hónapig tartott, és rongyos 240 000 lejbe került.
A felújítást megrendelő, területileg illetékes brassói területi postaigazgatóság azonban úgy érezte: a 9-es számú postahivatal kifestése és az ablakok cseréje akkora horderejű esemény, hogy olyan ünnepséget kell neki csapni, amekkorát rég látott a székely főváros.
Ennek örömére vörös szőnyeget terítettek a bejárat elé, mintha a cannes-i filmfesztiválon járnánk, emellett pezsgőt is rendeltek,
És ha ez még nem lett volna elég, az ünnepséget egy csoportnyi ortodox pópával is súlyosbították, hogy tényleg senkinek se legyen jó.
A posta illetékesei azonban a jelek szerint tényleg úgy érzik, hogy valami világraszóló dolgot vittek véghez, az eseményt ugyanis maga a Román Posta vezérigazgatója, Horia Grigorescu is megtisztelte a jelenlétével.
Aki a jelek szerint annyira megilletődött, hogy azt bírta mondani: a megújult székhely megfelel a posta alkalmazottai és ügyfelei által támasztott igényeknek,
Ez utóbbi mibenlétét azóta is keressük. Hacsak nem arról van szó, hogy akár egy egyszerű levelet is képesek több mint egy hétig utaztatni.
Országon belül.
Bár előfordulhat, hogy a Román Posta eredetisége mostantól abban rejlik, hogy a továbbiakban
A megújult fiókban ugyanis - hasonlóan számos további társához - eltűntek a 2000-es években, még Nagy Zsolt távközlési minisztersége idején minden magyarlakta településen kihelyezett kétnyelvű feliratok, minden szigorúan és áramvonalasan román.
Mint ahogy egyébként az egész avatóünnepség is úgy zajlott, mintha valahol Teleorman vagy Călărași megyében tartották volna: kizárólag románok szóltak románokhoz, kizárólag román papok szentelték fel, sőt szegény alkalmazottakat is román népviseletbe öltöztették a fényességes ünnep tiszteletére.
Nem azért, de ha tényleg ezt szánják a Román Posta új arculatának, abban kevés az eredetiség.
Az őshonos magyar közösség negligálása, nyelvhasználatának korlátozása ugyanis már jó száz éve gyakorlat Romániában.
Úgyhogy ha tényleg valami eredetit akarnak, akkor próbálkozzanak ennek az ellenkezőjével.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.