// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Arafat: hiába hirdetik meg idénre a nagy zenei fesztiválokat, egyáltalán nem biztos, hogy megtarthatják őket

// HIRDETÉS

A katasztrófavédelmi államtitkár szerint felelőtlenség már áruba bocsátani a fesztiválbelépőket.

Az egy dolog, hogy a nagy zenei fesztiválok szervezői a tavalyi, koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után idén már nagyon szeretnék megszervezni az olyan rendezvényeket, mint a kolozsvári Untold vagy a konstancai Neversea, azonban semmi garancia sincs arra, hogy a járványhelyzet idén már lehetővé teszi a tömeges bulikázást.

Ezzel hűtötte le a kedélyeket Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár, miután egyes fesztiválok esetében már most elkezdték csöpögtetni, hogy milyen fellépőkre lehet számítani.

Csak hát az a helyzet, hogy még az egészségügyi hatóságoknak sincs halvány segédfogalmuk sem arról, hogyan fest majd nyáron a járványhelyzet, akár még az is megtörténhet, hogy akkora éppen ismét emelkedésnek indul a fertőzések száma.

Arafat szerint ezért hiába hirdetnek meg most több tízezer belépőt, ha akkor legfeljebb 50, 100 vagy 150 fős szabadtéri rendezvényeket engedélyeznek majd a hatóságok.

Ezért aztán szerinte a szervezőknek már most jelezniük kéne, hogy mindenki csak a saját felelősségére vásárolja meg a méregdrága belépőket, mert egyáltalán nem biztos, hogy idén már lehet Kolozsvár belvárosában a kedvenc tucctuccművész fülbemászó akkordjaira csapatni a bulikát.

Persze eleve az lenne a legkorrektebb, ha addig, ameddig nem lehet biztosan tudni, mi várható, nem is szédítenék a leendő résztvevőket.

A másik oldalról viszont a kolozsvári fesztivál szervezője azt mondja: a hatóságoknak ki kellene dolgozniuk egy tervet, aely szerint meg lehetne próbálni az ágazat újraindítását nyáron.

Amiben részben igazuk is van.

De talán ők sem szeretnék, ha a fesztiváljukhoz idén az a kétes dicsőség kapcsolódna, hogy ott sikerült ismét berobbantani a járványt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro