// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Akciófilmes profizmussal nyúlták le az egyik váradi multimilliomos széfjét

// HIRDETÉS

Igaz, a tolvajoknak rögtönözniük is kellett akció közben: egy talált rollerrel tolták ki a szigorúan őrzött épületből a 400 ezer eurót tartalmazó páncélszekrényt.

Több szempontból is figyelemre méltó rablás történt néhány hónappal ezelőtt a Bihar megyei Újpalotán, és mindez nem derült volna ki, ha a múlt hét végén a rendőrök nem fogják el a feltételezett elkövetőket.

Önmagában a sértett személye is érdekes: Sergiu Turcu váradi üzletember a 38-40 millió eurós vagyonával

szerepel Románia leggazdagabb embereit számon tartó Forbes-listán is.

Nyílászárókkal foglalkozó, alaposan körbekerített újpalotai gyárépületét szigorúan őrzik: bemenni csak belépőkártyával lehet, a kapuknál biztonsági őrök állnak, a helyet térfigyelő kamerák figyelik, emellett riasztórendszerrel is fel van szerelve az épület.

Ehhez képest néhány tolvajnak nem jelentett túl nagy kihívást behatolni az épületbe és ellopni a vállalkozó szekrénynek álcázott széfjét, benne 400 ezer eurónak megfelelő értékkel (lej, valuta, aranyrudak és egy 10 ezer eurós luxusóra).

Sajtóinformációk szerint az álarcot és kesztyűt viselő elkövetők legalább öten voltak,

és tudták, hogy mit keresnek.

Egyedül a páncélszekrény mérete okozhatott nekik meglepetéseket, aminek kiviteléhez rögtönözniük kellett. Végül az épületben talált rolleren tolták ki az épület elé, ahol két autó és egy haszongépjármű várt rájuk.

A nyomozásról semmit nem lehetett tudni mindaddig, míg el nem fogtak három gyanúsítottat: két váradi és egy temesvári férfit. Mindhárman korábban már elítélt, profi bűnözők, egyben obskúrus vállalkozások tulajdonosai is. Határozottan tagadják, hogy bármi közük lenne a rabláshoz. Az ügyészek szerint mindannyian ugyanannak a bűnbandának a tagjai, akik az évek során több megyében is lecsaptak.

Egy negyedik gyanúsítottja is van az ügynek: egy nemzetközi emberkereskedelemért és kerítésért elítélt, Olaszországban elfogott férfi, aki a rácsok mögül segíthette az elkövetőket. A sajtóbeszámolók alapján a vád elég gyenge lábakon áll, a nyomozóhatóságok viszont semmilyen részletet nem árulhattak el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro