// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ortodox egyház: a szexuális nevelés merénylet a gyermeki ártatlanság ellen

// HIRDETÉS

Félévente minimum egy órát tanulnának a diákok az egészségvédelemmel kapcsolatos témákról, aminek a keretében a szexualitás kérdésköreit is érintenének.

Klaus Iohannis államfő április 3-án hirdette ki a törvényt, melynek értelmében a tanintézményekben minimum félévente egyszer felvilágosító órákat tartanának a diákok számára. A tanórák keretében az egészséggel kapcsolatos kérdéskörök mentén érintenék a szexualitás témáját is, de az ortodox egyház hevesen tiltakozik ellene. Az egyház által kiadott közleményben arról írnak, hogy a tantervbe kötelezővé tett szexuális felvilágosító órák „merényletek a gyermeki ártatlanság ellen”, meggátolják a gyermekek természetes fejlődését, és egész életükre kihatással van.

Az egyház olyan külföldi tanulmányokra hivatkozik, melyek szerint a szexuális nevelés következménye, hogy a diákok korábban kezdenek nemi életet élni, ami társadalmilag nem jelent semmi jót. Csak azokat az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanórákat támogatják, melyeket az erkölcsi normáknak megfelelően állítanak össze, áll a közleményben. Románia alkotmányára is hivatkoznak, mely szerint „a szülőknek vagy a gyámoknak jogukban áll a saját meggyőződésük szerint biztosítani a kiskorú gyermekek nevelését, akikért felelősek”, illetve „senki sem kényszeríthető valamely vélemény elfogadására vagy a meggyőződésével ellenkező vallásos hithez való csatlakozásra”.

Az egyház attól tart, hogy a szexuális felvilágosítás címszó alatt szexuális „belenevelés” történik, ahogyan egy amerikai tanulmány is megállapítja, vagyis a diákok kedvet kapnak a szexhez azáltal, hogy beszélnek róla nekik. Az egyház szerint minden egyes család „korrekt és objektív” módon, a saját értelmi és érzelmi fejlettségük függvényében felkészítheti a gyerekeket a nemi életre.

Amivel az ortodox egyház nem számol, hogy az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a fiatalkori terhességmegszakítások száma, és a jelenség fő oka a szakértők szerint a felvilágosítás hiánya. A szexuális életet elkezdő fiatalok nem is tudnak arról, hogy megelőzhető a nem kívánt terhesség. Egy másik fontos szempont, amivel nem számol az egyház, hogy Romániában rendkívül magas a vérfertőző kapcsolatok száma. Az nem merénylet a gyermeki ártatlanság ellen?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro