// 2026. november 7., szombat // Rezso

A Szalaik nem bírtak Kelleherrel az Eb előtti utolsó mérkőzésen

// HIRDETÉS

A Liverpool harmadik számú kapusa rontotta el a magyar válogatott Európa-bajnoki főpróbáját: gól nélküli döntetlen lett az Írország elleni újpesti felkészülési találkozó vége.

Marco Rossi, a magyar válogatott edzője hét helyen is megváltoztatta a Ciprus elleni kezdőcsapatot az Európa-bajnokságról a szlovákok elleni 11-es párbajban lemaradó írekkel vívott meccsre: az olasz tréner szemmel láthatóan a 26-os keret összes tagjának játékidőt akart adni a két edzőmérkőzésen, így ezeken csak a kisebb sérülését kúrálgató Gazdag Dániel és Sallai Roland nem játszott.

A meccs elején a felső lécre fejelő John Egan ráijesztett a tízezer magyar szurkolóra, de ezt követően a magyar csapat kezdeményezett (57 százalékban birtokolta a labdát), bár az első félidőben csak Szalai Ádám fejesében volt benne a gólveszély.

Ezt nagy bravúrral védte Gavin Bazunu, de igazán nagy napot a helyére szünetben beálló Caoimhin Kelleher fogott ki, aki

öt nagy védéssel akadályozta meg a magyar sikert.

Ebből négy Szalai-lövés vagy fejes volt (hármat Ádám, egyet Attila küldött kapura), a legvégén pedig az újonc Schön Szabolcs átlövését fogta meg.

A magyar válogatott ezzel tizenegy meccsesre növeltre veretlenségi sorozatát,

de a neheze ezután jön, hiszen az Európa-bajnokság halálcsoportjában június 15-én a címvédő Portugália, 19-én pedig a világbajnok Franciaország lesz az ellenfél a Puskás Arénában, 23-án pedig Németország ellen játszanak Münchenben Gulácsiék.

A riválisok közül a németek hétfőn 7-1-re verték Lettországot, a franciák szintén kedden 3-0-ra Bulgáriát, a portugálok pedig szerdán, Izrael ellen zárják az Eb-felkészülésüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro