// 2026. november 7., szombat // Rezso

A román sportvezetés „elfelejtette” meghívni az olimpiára Szabó Katalint – hírek pénteken

// HIRDETÉS

További hírek: egy utas feljelentette a buszsofőrt, aki be volt tépve, aztán kiderült, hogy ő is be van tépve. Maros megyében megjelent a Nyugat-nílusi vírus.

Feljelentette a buszsofőrt, aki be volt tépve. Aztán kiderült, hogy a feljelentő is be van tépve

Konfliktus robbant ki csütörtök délután egy utasszállító kisbuszon, amely az A1-es autópályán haladt Déva és Nagylak között. Az autópálya-rendőrséget a 112-es sürgősségi számon riasztotta a busz egyik utasa, egy nő, aki elpanaszolta, hogy konfliktusa támadt a sofőrrel az útvonal és a következő megálló kapcsán.

A rendőrség megállította a kisbuszt, és elsimította a balhét, csakhogy az ügynek meglepő részleteire is fény derült. Megállapították ugyanis, hogy a mikrobusz 44 éves lugosi sofőrje kábítószert fogyasztott, úgy vezetett. De az is kiderült, hogy a feljelentést tevő 24 éves galaci nő is tiltott szert fogyasztott, a csomagjában pedig zöldes színű anyagokat és egy növénydarabok aprítására alkalmas darálót találtak.

A kisbusz vezetőjének személyszállítási engedélye sem volt. Tízezer lejes bírságot kapott, a mikrobusz forgalmi engedélyét és rendszámtábláit lefoglalták hat hónapra.

Maros megyében is megjelent a Nyugat-nílusi vírus

Újabb Nyugat-nílusi vírusos fertőzést jelentettek az egészségügyi hatóságok pénteken. Ez az idei második ilyen megbetegedés, az elsőt Bukarestben fedezték fel.

A Maros megyei közegészségügyi igazgatóság szerint a fertőzött személy egy 75-84 év közötti férfi, városon él és a Nyugat-nílusi vírus okozta akut agyvelőgyulladásban szenved. A pácienst kórházban ápolják, állapota lassan javul.

Az agyvelőgyulladást is okozó Nyugat-nílusi vírus leginkább szúnyogcsípéssel kerül be az emberi szervezetbe. Fő terjesztője a nálunk honos szúnyogoktól a fehér pöttyös és csíkos testéről felismerhető egyiptomi csípőszúnyog, amely trópusi és szubtrópusi térségekben él, de a klímaváltozással már Romániában is feltűnt.

Az emberi fertőzéses esetek többségében a vírus enyhe tüneteket okoz, de kialakulhat életveszélyes agyvelőgyulladás is. Az egyiptomi szúnyogok ellen ugyanúgy kell védekezni, mint a többi szúnyogfélék ellen.

A román illetékesek ígéretei ellenére nem kapott belépőjegyet vagy meghívót az olimpiai rendezvényekre a többszörös olimpiai bajnok Szabó Katalin

A zágoni születésű, többszörös olimpiai, Európa- és világbajnok Szabó Katalin a másik olyan tornász, akit Nadia Comăneci mellett Románia legendás sportolói között szokás emlegetni, az illetékes sporthatóságok pedig dicsekedni és büszkélkedni is szoktak vele, negyven évvel azután is, hogy elérte karrierje csúcsát.

Na, most ugyanezek a hatóságok szépen megfeledkeztek róla – ezt maga Szabó Katalin mondta el keserűen a román közszolgálati rádiónak.

A rádió a Facebook-oldalán közzétett egy videót, amelyen a Franciaországban élő, 56 éves egykori tornászcsillag elmondja, hogy a román hatóságok nem tartották be ígéretüket, nem adtak neki sem belépőjegyet, sem meghívót, sem akkreditációt a Párizsban zajló olimpiai játékok eseményeire.

„Clermont-Ferrand-ban élek, 3 óra 20 percnyire Párizstól. Próbáltam és továbbra is próbálok saját erőmből részt venni az olimpiai eseményeken. Bár kaptam ígéreteket otthonról és Franciaországból is, nem kaptam sem jegyet, sem akkreditációt, semmit. A tornát megnéztem, mert egy barátnőmtől kaptam meghívót, a szerpróbák döntőjére pedig azért megyek el, mert a gyerekei megajándékoztak két jeggyel, mivel 40 évvel ezelőtt én is versenyeztem az olimpián. Fájdalmas”

– mondja Szabó Katalin, aki az 1984-es Los Angeles-i olimpián román színekben öt érmet szerzett, amiből négy arany.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro