Az ellenzék lehülyézte a nagy kormánypártot, a nagy kormánypárt az ellenzéket, aztán május 10. lett a nyerő.
Egy ideje már itt lóg a nép feje fölött egy újabb sörös-miccses nemzeti szabadnap: május 10. Legalábbis ez élt a köztudatban.
Na de nem olyan egyszerű ám a dolog (mi egyszerű, ha valami irdatlanul fontos a hazában, ugye). Mert két törvénytervezet is futott a májusi ünnepnap kapcsán: a liberális változat május 10-ét pirosozta volna be, a szocdem változat viszont május 9-ét.
május 10-hez két szimbolikus horderejű esemény is kapcsolódik: ez a román monarchia napja (ezen a napon koronázták meg Románia első királyát, I. Károlyt), továbbá a török uralom alól való felszabadulás, Románia függetlenségének napja. És ugye, szó volt az elmúlt évtizedekben arról is, hogy az enyhén szólva ellentmondásos indulatokat gerjesztő december 1. helyett legyen május 10. a nemzet nagybetűs Ünnepe. Csak hát hogy néz ki az, hogy abban az országban, amely többször is elüldözte királyait, a monarchiához kapcsolódik a nemzeti nap.
összemosva a függetlenséget és a moarchiát, szépen ünnepnappá nyilvánítják a májusi szent napot s ily módon december 1. szentsége nem fenyegettetik többé.
Na de akkor vissza a román parlamenthez, ahol szerdán jól összevesztek a honatyák, hogy melyik nap a szentebb, május 9. (ezen a napon olvasta fel Kogălniceanu a függetlenségi nyilatkozatot az akkori képviselők házában és máris tippelhető, hogy ez a szocdem változat) vagy május 10. (I. Károly aláírta a dokumentumot, ez a liberális változat).
Idézünk picit az ünnepi momentumhoz nagyon illő tohuvabohuból, amely a szavazást megelőzte (hogy kik mondták, nem fontos, a román hon atyái).
„(Aki május 9-re szavaz – a szerk.),
„A (liberális – a szerk.) kezdeményezők ma adnak egy pofont Romániának, mert átírják a történelmet. (…) Ti nem a Brătianuk leszármazottjai vagytok, Agamiță Dandanache (Ion Luca Caragiale egyik ostoba, gátlástalan politikus karaktere – a szerk.) és a Dâmbovița-menti mitikák köpenyéből bújtatok elő.”
„Sigmund Freud azt mondta, hogy a butaság első jele a szégyen teljes hiánya. És Freud nem saormát árult. Románia ettől a pillanattól fogva törvényesen megünnepelheti függetlenségét a saormaárusok akaratával és hitével szemben.”
„Nem vagyok saormaárus. Nem is eszek saormát. De a történelmi igazság tisztelete szempontjából ismét szentségtörést követtünk el.”
Na de, ha szentségtörés, ha nem, a szavazás lezajlott, a liberálisok nyertek, a szocdem változat ment a kukába, a dokumentum pedig elindult Klaus Iohannis államelnök íróasztala felé, hogy rákerüljön az utolsó kézjegy.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.