Diplomáciai szintig jutott egy válogatott labdarúgó-mérkőzés, amelyhez amúgy a románoknak semmi közük.
Magyar-román diplomáciai feszültséghez vezetett egy válogatott labdarúgó-mérkőzés – az ügy abszurduma, hogy egy magyar-görög meccsről van szó, amelyben a románok ugye nem igazán érintettek.
Mégis sikerült megtalálni azt az elemet, ami miatt lehet egy kicsit hisztizni: a vasárnap esti barátságos meccs utáni jelenetet, amelyben a válogatottól 109-szeres válogatottsági rekorddal búcsúzó Dzsudzsák Balázs átadta a mezét a meccset a helyszínen megtekintő Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A kormányfő nyakában ugyanis szurkolói sál lógott, amelyen történetesen Nagy-Magyarország térképe is látható volt.
Ezt először a bukaresti média kapta fel, a G4Media portál „a magyar revizionizmus jelképeként” emlegette a sálat. A magyarokkal szemben cseppet sem barátságos portál szerint
Ezt azzal próbálja bizonyítani, hogy Orbán májusban egy rádióinterjúban arról beszélt: mivel Magyarország elvesztette a tengerpartját, hátrányban van a tengerrel rendelkező országokkal szemben, amelyek hajóval szállított energiahordozókat is képesek fogadni.
Emellett megemlítette, hogy a magyar kormányfő irodájában egy Nagy-Magyarországot ábrázoló földgömb látható – azt már nem tette hozzá, hogy azért, mert az egy 19. századi földgömb másolata.
Nem sokkal adta alább a HotNews sem: a portál szerzője „provokatív gesztust” vizionált az ügy kapcsán.
Hétfőn este aztán a román külügyminisztérium is kötelességének érezte, hogy habosítsa még egy kicsit a témát.
A tárca közleményt adott ki, amelyben arról írt: jelezte a bukaresti magyar nagykövetnek, hogy határozottan helyteleníti a gesztust, amely ellentétben áll azzal a nyitottsággal, amely a kétoldalú viszony közelmúltbeli újrafogalmazását jellemezte.
A minisztérium is revizionizmust sejt az ügy mögött: a közlemény szerint
és ellentétes a kétoldalú megállapodásokkal.
A román politikum sem maradt csendben. Vlad Gheorghe, a liberális USR európai parlamenti képviselője szerint „egyértelmű”, hogy Orbán Vlagyimir Putyin orosz elnök „bábja”, és senkit sem nyűgöz le azzal, ha Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat visel, legfeljebb Putyintól gyűjthet be egy fejsimogatást.
Orbán Viktor kedden, Facebook-oldalán reagált. Ezt írta:
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.