// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A rendőrség udvaráról lopta el a járőrkocsit egy részeg férfi, majd autósokat igazoltatott

// HIRDETÉS

Nagyszebenben történt a nem mindennapi eset.

Mozgalmasra sikeredett a péntekre virradó éjszaka a Szeben megyei rendőrök számára: egy ittas fiatalember ellopta az egyik járőrkocsijukat, és elkezdett rendőrösdit játszani.

Ráadásul a férfit ők maguk vitték be a rendőrségre, ahol el tudta kötni az autót.

A kaland még nem sokkal éjfél után kezdődött, amikor a rendőrök Nagyszebenben igazoltattak egy 23 éves sofőrt.

Megszondáztatták, és kiderült, hogy határozottan nem szabadott volna volánhoz ülnie: literenként 0,79 milligramm alkoholt mutattak ki a leheletében.

Az is kiderült, hogy

az autó, amit vezetett, nem volt forgalomba íratva.

Ezért aztán először elvitték vérvételre, majd onnan a rendőrség közlekedés-rendészeti osztályára, hogy elvégezzék a papírmunkát, ami az ellene ittas vezetés és forgalomba be nem íratott jármű vezetése miatt indítandó büntetőeljárás megkezdéséhez szükséges.

A jelek szerint a rendőrök annyira belefeledkeztek a papírmunkába, hogy nem is figyeltek a delikvensre, aki ezt kihasználva kiszökött, majd elkötötte a rendőrök egyik járőrkocsiját.

A rend őrei mindezt akkor vették észre, amikor öt perccel hajnali három óra előtt egy autós arról értesítette őket, hogy a város egyik utcáján egy rendőrautóból

civil ruhás, tökrészeg férfi szállt ki, megállította őt, és az iratait kérte.

A rendőrök ekkor döbbentek rá, hogy az előállított férfi meglépett, ráadásul az ő autójukkal.

Jó fél órával később bukkantak rá a közeli Vesztényben, ahol végre elkapták, és ismét bevitték az őrsre kihallgatásra.

Mint kiderült, addig több autóst is megállított, és volt, akitől pénzt kért.

Ezt aztán egy helyi italozóban eljátékgépezte, sőt közben még egy sört megivott, mielőtt a rendőrök elkapták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro