// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A (régi)-új seprű sem seper egyelőre jól a CFR-nél

// HIRDETÉS

Hiába az edzőváltás, Dan Petrescuval sem megy jobban az európai kupákban, mint Marius Șumudicával: Jablonecben is kikapott a kolozsvári focicsapat.

Olyan történt az Európai Konferencialiga csoportkörében a CFR-rel, ami még soha: elvesztette a nyitómérkőzést. Korábban háromszor a Bajnokok Ligájában és háromszor az Európa Ligában is győzelemmel kezdett a főtáblán a csapat, pedig a cseh Jablonecnél csak keményebb ellenfeleket kapott. Most viszont kikapott, mert az első félidőben túl passzívan játszott (61 százalékban volt a hazaiaknál a labda), a másodikat pedig szinte végig emberhátrányban játszotta le.

Mario Camora talán maga sem tudta, mit akart, amikor estében a kezével a kapufára ütötte a labdát, csak Dominik Plestil ne tudjon gólt rúgni. A 11-es jogos volt, a piros lap már nem annyira, de a cseh focisták azt is kireklamálták Enea Jongji albán bírónál.

A gól után pedig már akart támadni a CFR, de emberhátrányban szinte csak a szabadrúgásokban és a szögletekben bízhatott. Ebből kapott bőven ajándékba a csehektől, de cserejátékosai, Rasíd Buhenna és Valentin Costache öt méterről se tudták berúgni a helyzeteiket – igaz, az elsőnél Jan Hanus jabloneci kapus parádézott.

Javítani két hét múlva lehet, a dán Randers ellen.

Európai Konferencialiga, D-csoport, első forduló:

FK Jablonec–Kolozsvári CFR 1-0 (Pilař 51. – 11-esből)

Randers–AZ Alkmaar 2-2 (Piesinger 27., Jensen 68., illetve Clasie 24., Pavlidisz 34.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro