// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A PSD lestoppolta az új református óvodát Bánffyhunyadon: vagy multikulti lesz, vagy nem szavazzák meg

// HIRDETÉS

Ehhez azért pofa kell: a magyar állam felépítette, hogy a kalotaszegi magyar gyerekek modern épületben tanulhassanak, a PSD helyi tanácsosai kifundálták, hogy oda márpedig román gyerekek is járni fognak.

Idén júliusban, a Kalotaszegi Magyar Napokon többszörös ünnepre gyűltek össze a környéken élő magyarok Bánffyhunyadon: egyházi és politikai elöljárók jelenlétében átadták azt a modern Május 1. utcai ingatlant, amelyben a tervek szerint három óvodai és két bölcsődei csoportot indítanak, ugyanakkor a közelben egy új, magyar tannyelvű iskola épületének is letették az alapkövét. A Kalotaszeg szívének számító Bánffyhunyadon 71 éve szűnt meg az utolsó önálló magyar iskola, így mind az óvoda-bölcsőde átadása, mind az iskola alapkőletétele történelmi mozzanatnak számítanak a helyi magyar közösség életében.

Akkor még semmi jele nem volt, hogy gondok lesznek a működési engedélyek megszerzésével, egy hónap után viszont felébredt a PSD, és rövid időn belül elérte, hogy etnikai kérdéssé váljon a magyar állami pénzekből épült ingatlan további sorsa. A helyi tanácsnak szerdán kellett volna megszavaznia a működési engedélyt, de a város PNL-s polgármestere „objektív okok miatt” kénytelen volt péntekre halasztani a gyűlést.

A PSD helyi elnöke, Oana Goga csalódásnak adott hangot, hogy a magyar kormány finanszírozta modern ingatlanban csak magyar nyelven zajlana a nevelői munka, és feltételeket szabott ahhoz, hogy megszavazzák a működési és fenntartási kereteket meghatározó rendeletet. Érvelése szerint az intézménynek nemzetiségtől függetlenül minden gyermeket be kell fogadnia, hiszen a városi költségvetéshez is mindenki egyformán járul hozzá, a források szétosztásakor sem lehet különbséget tenni.

A PSD kérése, hogy az új ingatlanba költözzenek be a két, meglehetősen lestrapált óvodaépületbe járó gyermekek is, ezzel megteremtve egy multikulturális, multietnikus, román és magyar nyelvű intézményt Bánffyhunyadon.

A határozatról remélhetőleg pénteken dönt a 15 tagú képviselő-testület. A PNL és a PSD hat-hat, az RMDSZ három, az USR két szavazattal bír, a testület tagja egy független tanácsos is.

A bánffyhunyadi óvoda és bölcsőde a magyar állam egész Kárpát-medencére kiterjedő óvodaépítési programja keretében épülhetett fel, 220 millió forintos támogatásból. Ahogy a július végi átadáson és alapkőletételen is elhangzott: az építkezések egyik legnagyobb előnye, hogy ezentúl egy helyen tanulhatnak a város különböző intézményeibe szétszóródott magyar gyerekek, diákok. Ezt akarja megtorpedózni most a PSD.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro