// 2026. november 6., péntek // Lénárd

A polgármester nem volt képes megkötni egy szerződést, ezért hosszú órákig nem tudtak mit kezdeni egy kerítésbe akadt medvével

// HIRDETÉS

Biztos akadt fontosabb dolga is.

Miközben az utóbbi hónapokban egyre több medvetámadásról érkezett hír, és mindenki a kormányra mutogatott, hogy tegye már lehetővé a nagyvadakkal szembeni határozott fellépést az emberek és vagyonuk védelmében, most, hogy elvileg van erre lehetőség, kiderült, hogy az önkormányzati illetékesek hanyagsága is sok bajt okozhat.

A moldvai Neamţ megyében található Ceahlău településen például egy szögesdrót-kerítésbe gabalyodott medve mintegy tizenkét órán keresztül szenvedett, miután képtelen volt kiszabadítani magát, az illetékesek pedig nem tudtak közbelépni, mert

az önkormányzat elmulasztott szerződést kötni az ilyen helyzetek orvoslására.

A környezetvédelmi minisztérium ugyanis a medvekárok nyomán még júliusban rendeletet dolgozott ki, amely arra kötelezi a hegyvidéki települések önkormányzatait, hogy kössenek szerződést egy vadásztársasággal, hogy az ilyen esetekben hivatalosan lehessen eljárni.

A szerződések megkötésére 60 napot adott.

Nos, Ceahlău polgármestere mindehhez az Ej, ráérünk arra még! attitűddel állt hozzá, így aztán szerződést azóta sem kötött.

Ez pedig most megbosszulta magát.

A kerítésbe gabalyodott medve ugyanis hiába kínlódott és bömbölt, a szerződés hiánya miatt

egyszerűen nem volt kihez fordulni, hogy kiszabadítsák és elvigyék a faluból.

Végül mintegy tizenkét óra elteltével sikerült kapcsolatba lépni a területileg illetékes vadásztársasággal, amellyel meg is kötötték a szerződést.

Ennek nyomán a medvét altatólövedékkel elkábították, kiszabadították és ellátták a sebeit.

Így aztán miután magához tért, visszacammoghatott az erdőbe.

Remélhetőleg ez az eset ébresztőt fúj majd azon polgármestereknél, akik Ceahlău elöljárójához hasonlóan eddig halogatták a medveszerződések megkötését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro