// 2026. november 7., szombat // Rezso

A kormány szerint a szupermarket kevésbé veszélyes, mint a piac, ezért nem kell bezárni

// HIRDETÉS

Magyarázzák a bizonyítványukat a felháborodást kiváltó rendelkezések nyomán.

Miközben sok helyen nagy a felháborodás a kormány által a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében meghozott, hétfőn életbe lépett korlátozások – különösen a zárt térben működő piacok bezárása – miatt, az illetékesek igyekeznek magyarázattal szolgálni arra, miért kellett lakatot tenni a piacok egy részére, és hogy miért biztonságosabb egy szupermarket, amely határozottan fedett térben működik.

Több városban hétfőn délelőtt az őstermelők és az árusok is nemtetszésüket jelezték, miután kiderült, hogy kénytelenek lesznek a szabadban folytatni a tevékenységüket.

Suceaván például arra panaszkodtak, hogy az önkormányzat által berendezett szabadtéri piac szűkösebb, így az árusok kénytelenek osztozni a standokon, és így természetesen a távolságtartás sem megoldható.

Ráadásul a tél közeledtével a körülmények is embertelenek: egyrészt ők is fagyoskodnak, másrészt az úri is szétfagy, és eladhatatlan lesz.

És természetesen ők is feltették a kérdést: vajon mitől biztonságosabb egy nagyáruház, mint a piac?

Nos, Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár, a koronavírus-járvány egyik romániai arca azt mondja: persze előfordulhat, hogy a hidegbe kiköltöztetett piacok helyett az emberek megrohamozzák a szupermarketeket, de ez – szerinte – mégsem annyira veszélyes.

Azokban ugyanis szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést, szabályozzák a hőmérsékletet, kevesebb a közvetlen kapcsolat, és készpénz nélkül, érintésmentesen, kártyával is lehet fizetni.

A nagyáruházak illetékesei egyébként igyekeznek elejét venni a rohamnak, és mindenkit azzal nyugtatnak, hogy nem kell aggódni, a raktárak fel vannak töltve, folyamatos az árufeltöltés, úgyhogy nem indokolt a tavaszihoz hasonló pánikreakció, amikor az emberek lerabolták az áruházak polcait.

Ludovic Orban miniszterelnök egyébként azt mondta: a zárt terű piacok bezárásáról egészségügyi szakemberekkel folytatott konzultáció után döntöttek.

A kormányfő arról beszélt: a piacokon végzett hatósági ellenőrzések nem hozták meg a kívánt eredményt, nem nőtt az emberek körében a hajlandóság a járványügyi intézkedések betartására.

Ráadásul a rendszeresen piacra járók többsége idős ember, aki fokozottan kitett a veszélyeknek abban az esetben, ha megfertőződik, ráadásul a zárt piacok nagy része nem felel meg az egészségügyi előírásoknak.

Azt is elmondta: a helyi elöljárókkal folytatott egyeztetés nyomán ahol nem oldható meg, hogy megnyissák a zárt piacok falait, az önkormányzatok szabadtéri piacokat hoznak létre, vagyis az őstermelőknek lesz hol értékesíteniük a termékeket.

Meg amúgy is: számos helyen problémát okozott a piaci maffia, amely miatt az igazi őstermelők alig tudnak standhoz jutni.

Ő is arról beszélt: a szupermarketekben sokkal könnyebben betarthatók és betartathatók a járvány elleni intézkedések.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro